DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

Ricciardo Bianchinak ajánlotta győzelmét

A Sepangban karrierje negyedik győzelmét szerző ausztrál azóta nem állt a dobogó tetején, hogy az F1 elveszítette a francia versenyzőt, most viszont kihasználta, hogy megemlékezzen róla.

Daniel Ricciardo Sepang előtt a 2014-es Belga Nagydíjon nyert utoljára, akkor, amikor még jó barátja, Jules Bianchi is a mezőnyben versenyzett. A francia pilóta Suzukában balesetet szenvedett, kilenc hónappal pedig később életét veszítette, Ricciardónak pedig nem volt alkalma, hogy futamgyőzelemmel emlékezzen meg róla. Most viszont összejött neki, és a verseny értékelése után nem felejtette el megemlíteni nevét.



„Elképesztő nap ez a mai” - kezdte a Sky Sports-nak adott nyilatkozatát Ricciardo. „Maguk alá temetnek az érzelmeim, hiszen nagyon sok idő telt már el az utolsó ilyen versenyem óta. Két héttel ezelőtt azt mondtam, hogy nyerni fogunk, aztán tessék, a következő versenyen össze is jött. Monaco után biztos voltam benne, hogy idén nyerhetek majd, és most itt vagyunk - hihetetlenül hálás vagyok. Nagyon szerettem volna kihasználni ezt a lehetőséget - Barcelonában és Monacóban azt éreztem, hogy mindent megtettem a győzelemért, most pedig nem akartam elengedni. Kemény, de fair csatánk volt Maxszel, ez volt a futam legjobb része. Szerintem mindketten élveztük, s bár lehet, szívesebben lenne most a helyemben, igazságos versenyt futottunk.”

Az ausztrál pilóta kitért arra is, hogy motorerő és megbízhatóság tekintetében mennyit sikerült előrelépniük a szezon elejéhez képest. „Ez egészen elképesztő, hihetetlen milyen fejlődésen mentünk keresztül. A szezon első felében nem tudtunk olyan sokat előrelépni, de aztán fel tudtuk pörgetni a teljesítményt, és egyre jobbak lettünk. Nagyszerű érzés itt nyerni, ezután pedig Suzuka következik, ahol tudjuk, hogy erősek leszünk majd.”

„Szeretném megragadni az alkalmat, hogy megemlítsek néhány embert. Először is a csapatot, a Red Bullt, hogy ezt az egészet lehetővé tették. Monacót nehéz volt lenyelni, de úgy éreztem, hogy túlléptünk rajta, és tanultunk belőle, én is erősebbé váltam. Szeretném megköszönni a szüleimnek, akik most nem voltak itt - ahogyan egyre nagyobb lettem, végig támogattak, ezért pedig hálás vagyok nekik, de a nővéremet sem akarom kihagyni. Ezt a győzelmet Jules-nek szeretném ajánlani, hiszen régóta vártam már arra, hogy ezt megtehessem. A baleset óta megváltozott az életem, nagyon hálás vagyok azokért a dolgokért, amiket kapok, vagy azért, amim van” - tette hozzá Ricciardo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: