DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

„Nem fejős tehénként tekintünk az F1-re”

Bernie Ecclestone szerint az F1 új tulajdonosa sem lesz más, mint a CVC, hiszen ők is csak az üzleti lehetőséget látják a sportágban, Chase Carey azonban sietett kijavítani szavait.

A Forma-1 eddigi többségi tulajdonosát, a CVC Capital Partnerst rengetegen vádolták azzal, hogy csak a pénzt szívja ki a sportágból és semmi sem ad vissza - az biztos, hogy 2006 óta tartó regnálásuk alatt komoly összegeket tehettek zsebre. A Liberty Media szerepvállalásának sokan már csak azért is örültek, hogy olyan fő részvényes lép a helyükre, amely fontosnak tartja az F1, mint brand sikerességét, de Bernie Ecclestone szerint ők is üzleti lehetőségként tekintenek a száguldó cirkuszra, akárcsak a CVC.



Chase Carey, a Formula One Group új elnöke szerint azonban a Libertynek hosszú távú tervei vannak a sportággal. „Persze, a profit is fontos, de az üzlet számára lényeges, hogy hosszú távra tervezzünk” - nyilatkozta az amerikai az F1 hivatalos oldalának. „Nem célunk 12 hónap alatt elérni mindent, háromtól öt évig terjedő időszakban gondolkozunk. Emiatt volt hajlandóságuk arra, hogy befektessenek. A Liberty mellett szól, hogy történelmük van a hosszú távú befektetések terén. Nagyon támogatják az ötleteket, hiszen komoly tapasztalatuk van a média és szórakoztatás terén.”

„A Forma-1 nagyszerű üzlet, nagyszerű franchise, mi pedig erre akarunk építkezni, ugyanis számtalan területben komoly lehetőségek rejlenek, melyekbe invesztálhatunk. Ott a történelmi tényező, amely izgalmassá teszi a versenyzést, aztán izgalmasabbá akarjuk tenni a pályákat is. A marketingbe történő befektetés útján jobban el tudjuk érni a rajongókat, fejlesztenünk kell a digitális jelenlétet, hogy megfelelő információkat kapjanak kézhez, ezzel pedig mindenből előnyünk származhat, amit csak a sport ajánlani tud.”

Carey először Szingapúrban jelent meg az F1-es paddockban, és azt is elmondta, hogy milyen fontos területeken szeretne előrelépést látni jövőben. „A történelem nagyon fontos, növelni szeretnénk a promóciós tevékenységet, és kiszélesíteni a televíziós közvetítést napjaink igényei felé. Úgy hiszem, hogy egy remek digitális termék sokkal jövedelmezőbbé teszi a televíziózást. Mindez hozzájárul ahhoz, hogy nagyobb hírverése legyen a sportnak, és hogy jobban el tudjuk adni a sztárok, a hősök, és a gépek történeteit. Aztán ott a földrajzi megerősítés is. Nem fejős tehénként tekintünk az F1-re, de minden területen érhetünk el fejlődést” - tette hozzá az üzletember.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: