DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Fangio Sennánál is nagyobb gengszter volt

„Hagyjátok békén Verstappent” – üzent a világbajnok fiatal versenytársa kritikusainak. Egy nyilatkozatból kiderült, Hamilton az F1 legendáira elég sajátos szemmel tekint…

Lewis Hamilton egy különleges csúcsot állíthat be Monzában, ahol tavaly és azelőtt is győzni tudott. Ha idén szintén nyer a futamon, zsinórban harmadik győzelmét szerzi az Olasz Nagydíjon: meglepő, de az 50-es évek óta ez senkinek sem sikerült, az ötszörös világbajnok legenda, Juan Manuel Fangio az egyetlen, aki három egymást követő évben diadalmaskodott Olaszországban. Erről kérdezték Hamiltont – a brit azzal nem lepett meg senkit, hogy elmondta, micsoda megtiszteltetés ez neki, azzal azonban igen, amilyen formában tette.

„Rettentően őrületes, amikor Fangiót említik. Jézusom, sosem gondoltam volna, hogy egy mondatban leszek Fangióval” – idézi a Telegraph lap Hamiltont, aki így fejtette ki a benne uralkodó érzéseket: „Minden nap meg kell csípnem magam már amiatt is, hogy ilyen munkám van, utazhatok, nagyszerű dolgokat élek át és tapasztalok, azt csinálhatom, amit szeretek. Nem tudom, a világ dolgai miért történnek úgy, ahogy, de egyszerűen hálás vagyok, hogy ilyen helyzetben lehetek.”



Micsoda kiváltság ugyanabban a mondatban lenni, mint Fangio. Amikor felnőttem, Ayrton Senna volt az, akire hasonlítani akartam. De ott van Fangio is, ő az igazi OG (original gangster, amerikai utcai szleng), még nála is nagyobb” – méltatta a legendás pilóta nagyságát szokatlan módon a háromszoros világbajnok.

Hamilton védelmébe vette Max Verstappent, aki össztűz alá került Belgium után, Jacques Villeneuve-vel pedig adok-kapokba is belebonyolódott. „18 éves. Először is, hagyják békén a srácot. Mi a francot csinált bármelyikünk is 18 évesen? Ő megnyert egy átkozott nagydíjat. Azt a nyomást, ami ilyen fiatalon nehezedik a vállaira, a legtöbben el sem tudják képzelni.”

„Szimplán fiatal és még tanul. Nem tudom, én milyen lettem volna 18 évesen a pályán, de biztos sok hibát követtem volna el, miközben gyors is vagyok. Egy fiatal, tehetséges fiatalt látok, akinek szemlátomást óriási adag kijutott a nyers tehetségből. 18 évesen az érettséged még nem érte utol a képességeid szintjét. Egyeseknél ez gyorsabban, másoknál lassabban megy. Idővel ki fog derülni” – mondta Hamilton, aki 18 éves korában első lépéseit tette meg a Formula-3-ban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: