DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Így értékelte a McLaren az eddigi évét

Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke határozottan elégedett csapata nyári szünet előtti teljesítményével. Bár a dobogóra nem sikerült felérniük, a tavalyi évhez képest a látszik a fejlődésük.

A wokingiak vezetője elmondta, hogy minden a terv szerint halad a brit alakulatnál. Az idei autó fejlesztése mellett természetesen a jövő évi versenygépre is koncentrálnak, de a 2016-os szezonban is szeretnék a legjobbjukat nyújtani, és minél előbb végezni a konstruktőrök bajnokságában.

A fenti gondolatnak megfelelően Boullier így kezdte nyilatkozatát: „Akkor leszünk elégedettek, ha kimondhatom, hogy utolértük a nagycsapatokat a fejlődésben is. A legjobb munkát akarjuk végezni az év végéig, mialatt természetesen készülünk a 2017-es szezonra is.”

A McLaren vezére nem mulasztotta el Alonso balesetét, és az azutáni hétvégén nyújtott munkát sem megemlíteni: „Talán a legnagyszerűbb teljesítmény a csapattól, hogy sikerült felállnunk Fernando horrorisztikus Ausztráliában történt balesete után. Egy nagy kihívás volt egy vadonatúj autót építeni, és visszatérni Bahreinbe egy kezdővel (Vandoorne), aki kiváló munkát végzett.”

 mclaren_08.14.



A francia a legjobb eredmények felsorolásával folytatta: „Fernando Alonsónak brilliáns versenye volt Monacóban, ahol az ötödik pozícióban végzett. Ausztriában nagyon jó időmérőt futottunk, Jenson nagyon jó rajtpozícióból indulhatott. Az, hogy a hatodik helyen végzett, nyilván egy nagyszerű eredmény egy olyan pályán, ami egyáltalán nem feküdt az autónknak.”

Boullier a statisztikai adatokkal zárta gondolatait: „A legnagyobb teljesítmény a csapattól, hogy majdnem 95%-os a korrelációs szintünk, ahhoz képest, amit szimulálunk, gyártunk és viszünk a pályára és a versenyekre, ami csodálatos mutató.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: