DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

Pilótacsere a Magyar GP után?

Könnyen lehet, hogy a Hungaroringet követően változás történik az F1-es mezőnyben, jelenleg ugyanis még hétmillió euró hiányzik hazája büszkeségének ahhoz, hogy megtarthassa helyét...

Bár a múlt héten nagyon pozitívan nyilatkozott saját helyét illetően, nem kizárt, hogy Magyarországon mégis véget ér Rio Haryanto Formula-1-es karrierje. A tavaly a GP2-ben kiválóan szereplő, magasabban jegyzett csapattársával, Pascal Wehrleinnal szemben viszont rendre elmaradó indonéz eredeti megállapodása ugyanis csak az első 11 futamra szólt a Manor istállóval, a folytatás pedig még most is kérdéses.

A Jakarta Globe-nak nyilatkozva a 23 esztendős pilóta menedzsere, Piers Hunnisett elismerte: „Nem tudjuk, mi fog történni az év hátralévő részében, az eredeti megállapodásunk a Manorral ugyanis csak 11 versenyre szólt” – mondta az egykori brit pilóta, aki egyúttal a Le Mans-ban is szereplő Eurasia Motorsport alapítója is.

haryanto_baku_cs



„Jelenleg is keményen dolgozunk, hogy megoldást találjunk Rio finanszírozására, de a lehetséges szponzorokat illetően egyelőre semmit nem tudok megerősíteni” – mondta a brit a lapnak, mely szerint Haryantónak egyelőre még 7 millió euró hiányzik ahhoz, hogy megtarthassa ülését a szezon végéig. A menedzser hozzátette: „A csapat nagyon elégedett Rio teljesítményével, mi pedig reméljük, hogy büszkévé teszi majd Indonéziát, és az F1-ben marad nem csupán idén, hanem 2017-ben is.”

Ha az indonéznek mennie kell, van egy nagyon erős jelölt a helyére: Jordan Kingről beszélünk, aki idén már két tesztnapon vezette a Manort, s édesapja révén „üzletileg” is kapcsolódik az istállóhoz...

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: