DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton tört-zúzott bakui hibája után

Most került nyilvánosságra, hogy miután a brit pilóta hibázott az F1-es Európa Nagydíj időmérő edzésén, a csapat lakóbuszában lévő szobájában vad őrjöngésbe kezdett.

Lewis Hamilton és Nico Rosberg viszálya az Osztrák Nagydíj végén ütközésbe torkollt, s bár a brit megszerezte a győzelmet, így is meglepő volt, hogy milyen higgadtsággal elemezte a történteket a verseny utáni sajtótájékoztatón. Ahogyan azonban Niki Lauda a Servus TV-nek adott nyilatkozatában elmondta (a műsort még pénteken rögzítették, de hétfő este sugározták), a háromszoros világbajnok korántsem volt ilyen nyájas hangulatában Bakuban. Hamilton ott hibázott a Q3-ban, így csak a tízedik pozícióból kezdhette meg az Európa Nagydíjat, végül pedig ötödikként zárt.



Lauda szerint a brit pilóta a Mercedes motorhome-jában lévő szobájába visszatérve kicsit kiengedte a gőzt, és összetörte a berendezést. „Azért csinálta, mert hibázott. Mindenképpen fizetnie kell érte. Azt mondta, hogy nem mehetek be, mert össze fog törni mindent” - tette hozzá az osztrák. Hamilton nemrég meglehetősen kedvesen nyilatkozott csapattársáról, még a verseny előtt, bár az köztudott, hogy kapcsolatuk távolról sem nevezhető ideálisnak. „Mostanában elég jól kijövünk Nicóval, meglepően jól. Nem hittem volna, hogy ez is eljön, valószínűleg a korral jár. Családos ember, gyereke van, és talán belenőtt ebbe, ahogyan én is. A tisztelet, amiről beszéltünk, nagyobb közöttünk, mint valaha.”

Niki Lauda azonban úgy véli, Hamilton mondatai messze állnak az igazságtól. „Lewis hazudott, ilyen egyszerű” - vélekedett az osztrák. „Csak mondott valamit, annak érdekében, hogy békéje legyen a hétvégén, kettejük csatája viszont egyre élesebb lesz, amíg Nico áll az élen” - tette hozzá.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: