DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Hamilton szerint veszélyes a rádiós tiltás

A brit F1-es pilóta nehéz Európa Nagydíjon van túl, miután hosszú körökön keresztül a megfelelő beállításokat kereste kormányán - Hamilton szerint az ilyen helyzetek veszélybe sodorják a versenyzőket.

Lewis Hamilton a tízedik helyről az ötödik pozícióba tudott felzárkózni az Európa Nagydíj során, de akár a dobogót is célba vehette volna, persze ha a verseny közepén nem éri utol a balszerencse. A brit hiába kereste a megfelelő motorbeállítást, csapata nem segített neki, s miután sikerült, a Raikkönen-Perez páros már messze járt.



Csapattársa, Nico Rosberg szintén bajba került, ő viszont hamar megoldott a problémát, ellentétben Hamiltonnal. Amikor arról kérdezték a háromszoros világbajnokot, hogy milyen érzés volt vezetni az autót, így válaszolt: „Veszélyes. A kör nagy részében a kormányt néztem - végig, amíg az egyenesben haladtam” - idézte Hamiltont a Motorsport.com.

„Mindössze annyit mondhatnak, hogy rossz beállításban autózom, így minden egyes módra tekintve azt gondoltam, hogy tényleg ilyen buta vagyok? Valamit rosszul csináltam? Nem” - mondta Hamilton, aki hozzátette, hogy nem ő találta meg a helyes beállítást, a motor magától javult meg. „Azt mondták, majd megjavul… aztán nyolc körrel a vége előtt tényleg így lett.”

„Nem tudom, hogy tettem-e bármit is, amitől nem működött. A csapat beállította, így az elejétől fogva úgy vezettem. Valamit kikapcsoltam, de nem változtatott semmin, visszakapcsoltam, ismét semmi. A végén megint kikapcsoltam, a motorerő pedig 10 körrel ezután tért vissza, amikor már kilenc kör volt hátra - ekkor pedig letekertem a motort” - tette hozzá Hamilton.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: