DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. július 22. hétfő
F1

Elégedett napjával a Verstappent bosszantó Bottas

Egy 6. és egy 8. hely lett a jutalma a Williams két pilótájának az időmérőn, ami figyelembe véve Valtteri Bottas délelőtti csatornafedeles incidensét, jobb eredmény a vártnál. A finnek azért volt néhány vitatott megmozdulása.

A harmadik szabadedzésen Bottas nem tudott érdemi munkát végezni az Európa Nagydíjon, miután a bokszból kihajtva autója felszedett egy csatornafedelet, ami sérüléseket is okozott padlólemezén. Ennek ellenére a finn végül eljutott az időmérő utolsó szakaszáig, ahol aztán nem tudott elég jó kört futni, mivel kétszer is vitatott helyzetbe került: gyorskörének kezdetekor Max Verstappen mögé ért, akit a hosszú egyenes végén szélárnyékból próbált megelőzni, de ez összességében mindkettőjük számára időveszteséggel járt - manőverei pedig ki is váltották a Red Bull csapatfőnökének, Christian Hornernek a nemtetszését.

Dppi_00116008_117



„Azt hiszem, ma balszerencsések voltunk” - kezdte összegzését Bottas. „A harmadik edzés kihagyása megnehezítette számomra az időmérőt. Nehéz számszerűsíteni, hogy mennyivel vetett minket vissza, de végül is nem volt túl rossz a tempónk. A Q1-ben és a Q2-ben nem tudtam tökéletes kört összerakni, szóval már az is az erősségünket mutatja, hogy ezekkel együtt is képesek voltunk továbbjutni. Mindkét alkalommal nagy forgalomba kerültem a pályán, így nagyjából fél másodperc benne maradt az autóban. Remélem, holnap jó napunk lesz.”

Felipe Massa két hellyel csapattársa előtt végzett és egy újabb pozíciót nyer Sergio Perez hátrasorolása miatt, így ötödikként startolhat majd.

„Elégedett vagyok az időmérő alakulásával. Sokkal jobban ment, mint arra számítottam, mivel egész hétvégén küszködtem az autóval. A Q3 végén kicsit szerencsések voltunk, mivel még a piros zászló előtt tudtam futni egy gyorskört, de ez is része a játéknak” - mondta Massa. „Így sem lehetek azért teljesen elégedett, hiszen az utolsó kanyarban elkövettem egy kis hibát, és benne hagytam a körömben két tizedet.  Jó versenyben reménykedem, de ezen a pályán nagyon nehéz lesz eljutni a célig. A GP2 futamán láthattuk, hogy csak a mezőny fele jutott el a kockás zászlóig, így bármi is történjen majd holnap, nagyon okosnak kell lennünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: