DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 22. kedd
F1

A Mercedes kész felvenni a kesztyűt a Ferrari és a Red Bull ellen

A Ferrari és a Red Bull is okozott némi fejfájást a brackley-i alakulatnak az elmúlt néhány versenyen, a Mercedes azonban folyamatosan fejleszt annak érdekében, hogy megszilárdítsa vezető pozícióját.

Miután a két Mercedes kiütötte egymást Barcelonában, nem volt meglepő, hogy a Red Bull és a Ferrari lépett a helyükre, az viszont annál inkább, hogy Monacóban az energiaitalosok, Montrealban pedig a maranellói alakulat is egyenrangú ellenfelüknek bizonyult. Azonban mindkét esetben stratégiai melléfogások fosztották meg a riválisokat a győzelemtől - a soron következő azerbajdzsáni pálya pedig még szürke terület a csapatok térképén, így Toto Wolff nagyon óvatos azzal kapcsolatban, hogy jóslatokba bocsátkozzon az esélyeket illetően.



Sebastian Vettel alig két tizeddel maradt el a pole-pozíciótól szombaton, a futamon pedig remekül autózta körbe a két Mercedest - hogy aztán mégis a második helyen végezzen. „Érdekes, hogy a Red Bull sokkal jobban teljesített az időmérőn, mint a versenyen, a Ferrari pedig mindkétszer erősnek mutatkozott” - idéze a Mercedes sportigazgatóját a Crash.net. „Ha megnézzük a Ferrari hosszú távú fejlesztési ütemét, látható, ahogyan versenyről versenyre lépdelnek előre, év elején viszont balszerencséjük volt. De ezen a hétvégén ismét láthatóvá vált, hogy képesek versenyeket nyerni.”

 

Wolff szerint a Mercedes készen áll arra, hogy folyamatos fejlesztésekkel akadályozza meg előnye csökkenését - ennek érdekében az erőforráson végzett módosítások mellett Silverstone-ban jöhet majd egy átfogó aerodinamikai frissítés. „Keményen dolgozunk, az aerofejlesztést valószínűleg hadrendbe tudjuk állítani a Brit Nagydíjra, és motorok terén is folyamatosan dolgozunk azért, hogy javítsunk a teljesítményünkön. Ez nagyon fontos” - tette hozzá Wolff, akinek csapata hetvenhat pontos előnnyel rendelkezik a Ferrari előtt, a Red Bullt pedig 93 egységgel előzi meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: