DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Brit tudósok megállapították, hogy ki a legjobb F1-es pilóta

Az évek folyamán rengetegen rengetegféle módon próbáltak rájönni, ki mindenidők legjobb Formula-1-es versenyzője. A Sheffieldi Módszertani Intézet most egy komoly tudományos kutatást végzett a témában.

Michael Schumacher, Juan Manuel Fangio, Jim Clark, Ayrton Senna vagy éppen Alain Prost? Biztosan mindenki számos listát látott már élete során, amelyek különféle szempontok alapján próbálták rangsorolni az F1 történetének pilótáit, és amelyekben általában a fenti ötös közül került ki valaki győztesen.

A sheffieldi egyetemen ténykedő Dr. Andrew Bell elhatározta, hogy tudományos szempontból is utánajár a dolognak, és egy olyan statisztikai módszer alapján végezte el számításait, amely igyekszik teljesen kiszűrni az egyenletből a pilóták mindenkori csapatainak befolyását, és kizárólag az egyén által nyújtott teljesítményt vizsgálja.

Persze nem egyszerű kiszámolni, hogy egy bizonyos eredmény elérésében mekkora szerepe van a versenyzőnek, és mekkora az általa vezetett autónak, de Dr. Bell kidolgozott egy formulát, amellyel állítása szerint a lehető legjobban összemérhető a pilóták tényleges képessége. Kutatása során megállapította, hogy a siker elérésében a csapat szerepe nagyjából hatszor nagyobb a pilótáénál. Számításai során figyelembe vette, hogy a csapat formája az évek múlásával egyre fontosabb szerepet kapott, valamint azt is, hogy az utcai pályák jobban kihangsúlyozzák a versenyző képességeit.

00000314_012



Mindezek után arra a végeredményre jutott, hogy mindenidők legjobb Formula-1-es versenyzője Juan Manuel Fangio volt, akit Alain Prost és Fernando Alonso követnek a sorban. A statisztikák szerint legsikeresebb pilótát, Michael Schumachert csak a 9. helyen rangsorolja a lista, alacsony helyezése pedig főként annak köszönhető, hogy a Mercedesszel való visszatérése során az esetek többségében alulmaradt csapattársával, Nico Rosberggel szemben. Ha csak a hétszeres bajnok „első” karrierjét számolnánk, ő állnak a lista harmadik helyén.

A számítás tehát Fernando Alonsót tekinti a jelenlegi mezőny legjobbjának, és Sebastian Vettelt is a címvédő Lewis Hamilton elé rangsorolja, aki csak a 11. A lista azonban ennél jóval nagyobb meglepetéseket is tartogat, mint azt maga Dr. Bell kifejti.

„Nehéz választ adni arra a kérdésre, hogy ki mindenidők legjobb F1-es versenyzője, hiszen nem tudhatjuk, hogy a pilóták szereplésüket mekkora mértékben köszönhetik saját tehetségüknek vagy a jó autójuknak. A kérdés hosszú évek óta foglalkoztatja a rajongókat, és biztos vagyok benne, hogy továbbra is gyakori beszédtémát szolgáltat majd” - kezdte Dr. Bell.

infographic

A tanulmány által közölt grafika kifejti néhány versenyző helyezését abban az esetben, ha nem vesszük figyelembe a Schumacher visszatérését követő éveket

„Az általunk kidolgozott statisztikai modell révén felállíthatunk egy olyan rangsort, amely mérlegeli a csapat és a versenyző hatásának fontosságát, és ez alapján néhány meglepő eredményre jutottunk. Például a viszonylag ismeretlen Christian Fittipaldi bekerült a legjobb 20 közé, miközben a háromszoros világbajnok Niki Lauda még a legjobb százban sincs. Ha ezek a versenyzők más csapatok színeiben szerepeltek volna, talán ma egészen másképpen emlékeznénk rájuk.”

„Ugyanezt a modellt pedig használhatjuk a társadalom különféle kérdéseinek megválaszolására is: például kideríthetjük segítségével, hogy az egyének, csoportok és vállalatok hogyan hatnak a dolgozók termelékenységére, vagy hogy az iskolák, az osztályok és a szomszédok hogyan befolyásolják a tanulók által megszerzett tudás mennyiségét."

A modell alapján ők az F1 történetének 50 legjobb versenyzője:

332CFE8100000578-3539605-image-a-1_1460635533725

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: