DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda
F1

Cáfolják, hogy a Williams Hondára váltana

Bár az elmúlt időben felmerült, hogy a McLaren után a Williams F1-es csapata is Honda-motorra váltana, ezt a történet igen fontos szereplője sem tartja igazán elképzelhetőnek...

Az elmúlt időszakban újra és újra felütötte a fejét a pletyka, hogy a Williams a közeljövőben Honda-motorra váltana, azaz ismét összeállna az 1980-as évek legendás párosa – mindezt annak ellenére, hogy a jelenlegi erőviszonyokat tekintve a Mercedest Hondára cserélni nem lenne épp a leglogikusabb lépés, a McLaren részéről pedig többször elhangzott, hogy ragaszkodnak ahhoz, hogy ők legyenek a Honda kizárólagos partnerei.

williams_honda



A japánok új igazgatója, Yusuke Hasegawa részéről is érkezett egyfajta cáfolat, ugyanis úgy nyilatkozott, hogy „egyetlen ügyfél sem akarná a Honda motorjait.” Ezt meg is indokolta: „Bár a megbízhatóságunk rendben van, s mindkét pilóta elégedett az autóval, az erőforrás még nem elég erős, épp ezért növelni kell a teljesítményünket.”

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint egyenesen kizárt, hogy a Williams Honda-erőforrásokra váltson, mivel a grove-iaknak élő szerződése van a Mercedesszel, méghozzá egészen 2020-ig. Lapértesülések szerint egyébként hozzájuk hasonlóan a Force India szintén 2020-ig kötelezte el magát a Mercedes mellett.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: