DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Korábbi pilótája szerint a Q3 és a dobogó lehet reális a McLaren számára

Az F1-es istálló korábbi pilótája. Pedro de la Rosa szerint nem fog idén versenyeket nyerni a McLaren, de mindenképpen előrébb léphet - a Ferrari korai őszintesége viszont meglepte.

A tavaly szenvedő McLaren-Honda előrelépése eddig egyértelmű, hiszen bár Jenson Button küzdött technikai problémával szerdán, összehasonlíthatatlanul megbízhatóbb eddig az autó - Fernando Alonso már arról beszélt, hogy idővel akár futamot is nyerhetnek, 2017-ben pedig a Mercedesre is veszélyesek lehetnek. Pedro de la Rosa, a McLaren korábbi pilótája szerint viszont nem eszik ilyen forrón a kását, úgy véli, hogy ez nem reális forgatókönyv jelenleg.

"Reálisnak kell lennünk" - nyilatkozta de la Rosa a spanyol Radio Marcának. "A McLaren nem fog idén futamokat nyerni. Sokkal jobbak, mint tavaly, előreléptek, jól kezdtek, de ez a fejlődés remélhetőleg az időmérő harmadik szakaszában és dobogókban fog megmutatkozni" - hűtötte le a kedélyeket az expilóta. 

McLaren_1



De la Rosa kifejtette véleményét a 2016-os idény erőviszonyairól is, szerinte a két Mercedes és a két Ferrari bármikor nyerhet futamot, a többieknek erre kevés esélyük lesz.

"Szerintem ebben a szezonban négy győztes autót láthatunk alapesetben: a két Mercedest és a két Ferrarit. Mindkét istálló felette áll a többinek jelenleg. Az viszont meglepett, hogy a Ferrari ilyen hamar megmutatta a fegyvereit néhány remek köridővel, nem takargattak semmit" - beszélt a tesztről.

A korábbi spanyol versenyző szerint nincs értelme Fernando Alonsóval kapcsolatban a visszavonulásról és a feladásról beszélni. "Az ő visszavonulásáról beszélni hülyeség, hogy udvarias legyek. Az utolsó dolog, amit Fernando csinálni fog, az az, hogy feladja. Ebben hasonlítunk, ha tehetném, 120 évesen is versenyeznék."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: