DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Újabb pilóta perelte be a Saubert

Azok után, hogy tavaly márciusban Giedo van der Garde miatt kellett a bíróságot járnia a Saubernek, egyik korábbi pilótájuk miatt újabb jogi hercehurcák elé néznek Hinwilben.

Még el sem rajtolt a 2015-ös szezon első versenye tavaly Ausztráliában, a Saubert kis híján eltiltották a versenytől. Giedo van der Garde a csapat 2014-es tesztpilótája ugyanis amiatt fogta perbe a svájciakat, mert versenyülést ígértek neki 2015-re, de mivel azokat Marcus Ericsson és Felipe Nasr kapta meg, kvázi szerződést szegtek az a csapatnál. A Saubernek és Monisha Kaltenbornnak végül minden jogi ismeretére szüksége volt ahhoz, hogy ártatlanul jöjjön ki az ügyből, ami nem éppen a legjobb hírverés volt számukra.



Hiába a viszonylag sikeresen alakuló 2015-ös szezon, most úgy tűnik, a vészterhes napok nem értek véget: a Neue Zürcher Zeitung úgy tudja, Adrian Sutil ügyvédei 3,5 millió frankos kártérítési összegről szóló követeléssel fordultak a zürichi bírósághoz január 5-én. A német versenyző 2014-ben versenyezte végig az idényt a csapatnál, és elvileg ő is szerződéssel rendelkezett 2015-re, csakúgy, mint van der Garde.

A lap szerint a Sauber annak idején azért dobta Sutilt, mert gyengén teljesített, több büntetést is gyűjtött, lefullasztotta az autó motorját, valamint nyíltan kritizálta a csapatot a sajtótájékoztatókon. A német emellett 40 millió frankos szponzori támogatást ígért csapatának, ami nem érkezett meg időben, ezért Hinwilben úgy döntöttek, hogy a biztos szponzori háttérrel rendelkező Felipe Nasrt és Marcus Ericssont választják.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: