DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Renault: Mindenünk megvan a győzelemhez

A Lotust nemrég átvevő Renault első embere és F1-ért felelős vezetője is bízik abban, hogy erőfeszítéseik meghozzák eredményüket, és harcba tudnak szállni a sportág másik két gigászával, a Mercedesszel és a Ferrarival.

Miután a francia gyártó december elején bejelentette, hogy gyári csapatként tér vissza a sportág színpadára, nemrég megtörtént a kulcsátadás hivatalos aktusa is, így nincs más hátra Enstone-ban, mint előre: a Renault F1-es tevékenységét irányító Cyril Abiteboul szerint pontosan tudják, milyen óriási összegbe fog kerülni, ha el szeretnék kapni az sportág csúcsragadozóinak grabancát - igaz, Bernie Ecclestone nemrég úgy nyilatkozott, hogy neki kellett kisegítenie a franciákat.

„Úgy vélem, nagyon komoly, és szilárd alapokon álló üzleti tervet készítettünk, legalábbis a kezdetekre, annak érdekében, hogy elvégezzük azt a munkát, amit meg kell tennünk” - idézte a franciát a Motorsport.com. Carlos Ghosn, a Renault elnöke szerint három évbe kerül majd, amíg az élre tudják verekedni magukat - ezzel a határidővel pedig Abiteboul is egyetért. „Megadtunk egy időintervallumot a Carlos Ghosn által megfogalmazott közleményben - gyakorlatiasnak kell lennünk. Tudjuk, hogy időbe fog kerülni, de ami nem várhat, az a marketing - a Red Bull-lal pedig elég sikeresek voltunk a múltban.”



„Mint versenyképes csapat, sikeresnek bizonyultunk, de a marketing, valamint az F1 és az üzlet többi része közötti kapcsolat szempontjából voltak hiányosságaink. Ezért nem várhat, hogy a Renault pályán elért eredményeit marketingértékre váltsuk, hasznot hajtva ezzel a csoportnak, és a márkának is. Ez nagyon fontos, a stabilitás pedig abból jön, hogy tudjuk, milyen kapacitással rendelkezünk - anyagi szinten, és idő tekintetében is, hogy a nagyfiúk közé lépjünk.”

Mindezek ellenére Abiteboul úgy véli, hogy a következő évben még ne várjunk tőlük nagy csodát. „Őszintének kell lennünk. Ha december 18-án döntöd el, hogy csapatot indítasz, nem várhatsz fantasztikus eredményeket. De egyértelmű tervünk van, nem csak a következő, hanem az azutáni évekre is. Az a véleményem, hogy nem csak akkor leszünk sikeresek, ha jól teljesítünk a pályán. Sok olyan szegmens van, ahol jól szeretnénk teljesíteni jövőre, például a csapat struktúrájával.”

„Hogyan tudjuk egységesíteni ezt a struktúrát? Hogyan tudjuk egységesíteni az embereket, a szervezetet? Hogyan kapcsoljuk össze a két egységet? A kultúrát, és a gondolkodást? Hogyan kezdjük el az erőforrás kijavítását? Olyan motort szeretnénk alkotni, mely már a szezon elejétől, az első teszttől megbízható - komoly lépéseket akarunk tenni. A következő szezonra nem csak az a célunk, hogy pontokat szerezzünk. Alázatosnak kell lennünk az elvárásainkkal. De úgy vélem, sokkal többre leszünk képesek, mint hogy csak pontokat szerezzünk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: