DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 7. kedd
F1

A Ferrari magyarázatot adott a vétóra

Az FIA néhány napja közleményben árulta el, hogy a Ferrari szavazta le a hajtásláncokat érintő költségszabályozást az F1-ben. Maurizio Arrivabene megvédte a maranellói motorgyártó döntését.

Ahogy arról néhány napja mi is beszámoltunk, az FIA egy közleményben adta a sajtó tudtára, hogy bár a csapatok nagy része megállapodott a jelenlegi hajtásláncokat érintő költségszabályozást illetően, a Ferrari végül megvétózta azt – részben ennek következménye, hogy a szövetség 2017-től független motorgyártót szeretne a Formula-1-be vonzani. A Ferrari persze nem maradhatott sokáig csendben, a Mexikói Nagydíj helyszínén megvédték a döntésüket:

Arrivabene_DPPI_1



„A vétót illetően nagyon egyszerű a magyarázat. Egyszerűen csak érvényesítettük a kereskedelmi jogainkat, hogy üzleteket bonyolíthassunk le motorgyártóként. Nincs ehhez mit hozzáfűzni” – nyilatkozta Maurizio Arrivabene a motorsport.com hasábjain.

Az olasz istálló csapatfőnöke tehát egyszerűen nem akarta, hogy a partnerek a beszabályozott költségek miatt áron alul juthassanak hozzá az erőforrásaikhoz, hiszen ez értelemszerűen szembemenne az üzleti érdekeikkel. Ahogy Arrivabene fogalmazott: a kutatásra és fejlesztésre költött összegeket valamilyen módon vissza kell termelnie a Ferrarinak.

„Egyetlen kereskedelmi alapokon nyugvó céget sem ismerek, aki ingyen vagy meghatározott összegért adná a termékeit” – magyarázta a szakember, aki ugyanakkor azt is hozzátette, hogy más típusú megoldások elé ők sem gördítenének akadályokat: „Ez nem a többi csapat ellen irányul, ezzel csak a saját kereskedelmi elveinket védjük. Ezt leszámítva nyitottak vagyunk a további megoldási javaslatokra.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: