DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Alonso: Nem megyek sehova!

A McLaren-Honda pilótája Suzukában világossá tette, hogy a folyamatos pletykák ellenére is maradni fog a wokingiaknál, miután bízik benne, hogy rövid időn belül újra sikeresek lehetnek az F1-ben.

Fernando Alonso a meglehetősen viharos körülmények között történt 2007-es szakítás után igazolt ismét a McLarenhez, miután az előző esztendők során megelégelte, hogy a Ferrarival csupán második helyeket tudott szerezni az összetettben. A spanyol nemrég úgy nyilatkozott, hogy nem bánta meg a döntését, miszerint elhagyta a maranellói istállót, ugyanakkor rendre felmerültek olyan híresztelések, miszerint a kétszeres világbajnok elhagyhatja a wokingiakat, amennyiben záros határidőn belül nem tudnak ismét versenyképes autót adni alá. Többek között ezt nyilatkozta Alonso menedzsere és korábbi csapatfőnöke, Flavio Briatore is, a versenyző azonban határozottan cáfolta ezt:

Alonso_McLaren_Suzuka



„Egyértelműen kijelenthetem, hogy nem megyek sehova” – nyilatkozta a Japán Nagydíj helyszínén Alonso, akit a motorsport.com szakoldal idéz. „Része vagyok ennek a projektnek, bízom is benne, és úgy vélem, a McLarenben és a Hondában rejlő potenciállal csak idő kérdése, hogy mikor fogunk újra nyerni. A legjobbak közé tartoznak ebben a sportban. Sajnos most elég nehéz időszakot élünk, és nagyon mélyről kellett indulnunk. De olyan gyorsan fejlődünk, ahogy csak tudunk, és remélhetőleg a lehető leghamarabb elérhetjük a céljainkat.”

Alonso elismerte, hogy nem jó érzés a 14. rajthelyről megkezdeni a futamokat – ahogy az a vasárnapi, suzukai verseny esetén is a sorsa lesz majd –, ám a folyamatos fejlődés tudatában igyekszik átvészelni ezt az időszakot. Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke mindenesetre szintén egyértelműsítette a spanyollal kapcsolatos helyzetet, emellett az egyes sajtóhírek szerint a visszavonulással kacérkodó Jenson Buttonról is elmondta a véleményét:

„A csapat álláspontja meglehetősen világos. Mindkét pilótánkkal elégedettek vagyunk” – jelentette ki határozottan a francia szakember. „Mindig mondtuk, amikor kérdezték, hogy szeretnénk megtartani Jensont is, Alonso helyzete meg tiszta: velünk lesz a következő szezonban is.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: