DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Allison: Az autó nem elég jó a bajnoki címhez

A Ferrari technikai igazgatója, James Allison számos párhuzamot talált Sebastian Vettel idei két F1-es győzelme között, ám az újabb siker ellenére is úgy véli, nem lesznek harcban a bajnoki címért.

Sebastian Vettel a hétvégén nem kis meglepetésre megnyerte a jubileumi, 30. Formula-1-es Magyar Nagydíjat, ezzel saját maga és a Ferrari idei második győzelmét szerezte. James Allison, a vörösök technikai igazgatója szerint több hasonlóság is felfedezhető a német pilóta sepangi és hungaroringi diadala között, s az csupán az egyik tényező ebben, hogy leggyorsabbnak tartott vetélytársuk, Lewis Hamilton a megszokottnál gyengébb teljesítménnyel rukkolt elő.

„Úgy vélem, az mindenképp hasonlóság a két futam között, hogy amennyiben jól rajtolsz, és tisztán tudsz az élen autózni mindenféle kompromisszumok nélkül, akkor az sokat számít a verseny végkimenetele szempontjából” – vágott bele Allison a crash.net szakoldalnak nyilatkozva. „Emellett az is megegyezett, hogy a leggyorsabb ellenfelünk, nevezetesen Hamilton a saját nehézségeivel küzdött, s Malajziában is hasonló volt a helyzet.” 

Vettel_Hungaroring



„Ugyanakkor szerintem a legnagyobb hasonlóság, hogy mindkét pályán jó volt az autó tempója, s ha ez megvan, nagy eredményeket érhetsz el. Úgy gondolom, az előző néhány versenyen kissé alulteljesített a csapatunk, nem hoztuk azokat az eredményeket, amelyeket a lehetőségeink alapján elérhettünk volna. A visszatérésünk jobban sikerült a hétvégén, mint amiben reménykedtünk, részben köszönhetően az előttünk állók nehézségeinek is.”

Bár a Ferrarinak Kimi Raikkönen műszaki hibájáig reális esélye volt a kettős győzelem megszerzésére is, James Allison továbbra is kitart amellett, hogy egyelőre nincsenek harcban az összetett elsőségért a Mercedesszel: „Végig azt mondtuk, hogy az autónk nem elég jó ahhoz, hogy harcban legyünk bármelyik bajnoki címért. A legjobbunkat fogjuk nyújtani, hogy futamról futamra versenyképesebbek legyünk, de realistának kell maradnunk. Természetesen rendkívül boldog vagyok a győzelem miatt: biztosan látta már mindenki a csapattagok arcán az örömöt, amikor nyertek, és ez csak erősebbé válik, ha vörösben vagy. Ha a szezon egészét nézzük, szerintem elégedettek lehetünk azzal, hogy megmutattuk: előreléptünk tavalyhoz képest, de még rettenetesen sok munka vár ránk csapatként, amíg úgy érezhetjük, hogy olyanná tettük a Ferrarit, amelyre mindenki teljes mértékben büszke lehet.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: