DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Hamilton: Érdemeltem pontot egyáltalán?

Rendkívül hektikusan alakult Lewis Hamilton számára a 30. F1-es Magyar Nagydíj, aki elmondása szerint hosszú idő óta legrosszabb teljesítményét nyújtotta – igaz, így is növelte összetettbeli előnyét.

Szombaton még úgy tűnt, minden adva van ahhoz, hogy Lewis Hamilton bezsebelje ötödik hungaroringi győzelmét, s ezzel immár egyedüli csúcstartónak számítson a Magyar Nagydíjak történetében. Vasárnap aztán már a rajt utáni métereken kiderült, hogy nem számíthat könnyed sétakocsikázásra, ugyanis mindkét Ferrari lerajtolta őt, valamint csapattársa, Nico Rosberg is elment mellette. Az első körben aztán még egy komoly hibát elkövetett a brit pilóta, a sikán előtt elmérte a féktávot, így a sóderágyon átszánkázva további pozíciókat veszített.

Ezt követően folyamatosan lépdelt előre a tabellán, s a biztonsági autós fázis után úgy tűnt, még akár az elsőségért is küzdhet. Az újraindítás azonban ismét nem alakult jól a regnáló világbajnok számára, összeértek Daniel Ricciardóval, így orrkúpot kellett cserélnie, ráadásul büntetést is kapott az ausztrállal történt incidensért, így ismét a pontszerző zónán kívül találta magát. Néhány előzésnek és kiesésnek köszönhetően azonban végül a 6. helyen látta meg a kockás zászlót, ám a Mercedes versenyzője úgy véli, nem feltétlenül érdemelt pontot mai roppant gyenge teljesítménye után:

Hamilton_Hungaroring_vasárnap



„Hihetetlenül bizarr volt a mai nap” – nyilatkozta Hamilton a leintést követően a motorsport.com weboldalnak. „Érdemeltem pontot egyáltalán? Csak az égiek jóindulatának köszönhetően. Kell most egyet szusszanom, hogy aztán erősebben térhessek vissza a következő futamon. A mai volt az egyik legrosszabb teljesítményem hosszú-hosszú idő óta. Nagy szétszórt voltam. Nem tudom, hogy koncentrációhiány okozta-e vagy valami más. Le kell most nyelnem ezt a kellemetlenséget. Nyilvánvalóan borzalmas napom volt, de a csapat remek munkát végzett a stratégiai döntések terén, így legalább néhány pontot begyűjthettem.”

A sors furcsa fintora, hogy a rengeteg balszerencse és hiba ellenére is Rosberg előtt ért célba: miután a német csak nyolcadik lett, további négy egységgel növelte összetettbeli előnyét, így már 21 pontos fórral mehet el a nyári szünetre – igaz, ez egyelőre egyáltalán nem vigasztalja Hamiltont: „Ha őszinte akarok lenni, ezen még nem is gondoltam, szóval nem érzem magam megkönnyebbülve.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: