DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 6. hétfő
F1

Ecclestone: Nincs szükségünk a Michelinre

A francia gumigyártó a minap jelentette be visszatérési szándékát az F1-be, a sportág irányítója azonban nagyon elégedett a Pirellivel, és nem látja szükségét, hogy a Michelin visszatérjen 2017-től.

A Michelin szerdán adott hangot abbéli szándékának, hogy szívesen visszatérne a száguldó cirkusz porondjára, de csak egy feltétellel: ha nagyobb beleszólásuk lenne a szabályokba, nem pedig csak úgy tekintenének rájuk, mint egyszerű show-elemre. A válasz nem is váratott sokáig magára, Bernie Ecclestone szerint a jelenlegi felálláson nem lenne érdemes változtatni.



„A Pirelli mostanság pont azt csinálja, amit mi akarunk” – nyilatkozta a 84 éves üzletember az Autosportnak. „Ez elég nehéz számukra, hiszen ha olyan gumikat gyártanak, melyek a határt súrolják, igencsak össztűz alá kerülnek – ennek ellenére készültek rá. A Michelin viszont sziklaszilárd abroncsokat készítene, amelyeket januárban feltennének az autókra, decemberben pedig levennék őket, mert nem akarnak kritikákat. Olyan dologra vágynak, amit mi nem szeretnénk, miközben a Pirellinek van elég bátorsága ahhoz, hogy azt tegyék, amit kérünk tőlük – azért, hogy jobbá váljon a versenyzés. Szuperkemény gumikkal ezt elfelejthetjük.”

Ecclestone szintén elégedetlenségét fejezte ki a Michelin által használni kívánt 18 colos gumik miatt. „Nem szeretem őket, szörnyen néznek ki. Agresszív kinézetű, igazi versenyautókat szeretnénk. A Pirelli mindig megcsinálja, amit kérünk, így ez sem jelentene problémát nekik. De olyan dolgokon változtatunk, amiken nem kellene, holott a változtatást igénylő területek érintetlenül maradnak. Jelenleg nincs szükség arra, hogy a mostani szisztémán módosítsunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: