DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 10. péntek
F1

Kolles: Bianchi Suzukában aláírt a Sauberhez

Megható részletet árult el Jules Bianchiról Colin Kolles korábbi F1-es csapatvezető, aki tudni véli, hogy a francia pilóta súlyos suzukai balesetének napján kötötte meg szerződését a 2015-ös szezonra.

Azt már a Japánban történtek előtt sejteni lehetett, hogy Bianchi nem fog még egy harmadik évet lehúzni a mezőny végén, hiszen a Ferrari pártfogoltjaként szinte biztosan lesz alternatívája legalább a középmezőnyben, és már a tavalyi év során is többen gyanították, hogy a Sauber lehet a következő megálló a fiatal tehetség számára, mielőtt a maranellóiak magukhoz hívnák.

bia_1



Végül persze a sors megakadályozta, hogy ez így legyen, ám most Kolles, aki több F1-es csapat, tavaly például a Caterham csapatvezetője is volt, egy interjúban részleteket fedett fel a Bianchi számára tervezett F1-es jövőről. A szakember az osztrák Servus TV-nek adott interjút, és a beszélgetés fő csapásvonala valójában a Sauber körül kialakult év eleji botrány volt, amikor a csapat problémákba ütközött amiatt, hogy három versenyzővel, Felipe Nasrrel, Marcus Ericssonnal és Giedo van der Gardéval is érvényes szerződése volt.

„Nem csak három szerződésük volt, hanem hat is” - pontosított ezzel kapcsolatban Kolles, rámutatva, hogy az istálló tavalyi versenyzői, Adrian Sutil és Esteban Gutierrez mellett Jules Bianchinak is érvényes kontraktusa volt 2015-re. A román származású szakember ráadásul egy szívfájdító részletet is hozzátett Bianchi történetéhez: „A megállapodást akkor vasárnap délben írták alá” - utalt a suzukai hétvégére, ahol a 15 órakor startoló futamon történt balesete során szerzett súlyos fejsérüléseket a 25 éves pilóta, aminek következményeként még jelenleg is kómában fekszik a nizzai kórházban.

Kolles, aki korábban a Midland/Spyker, a HRT és a Caterham vezetőjeként maga is keveredett már kétes ügyletekbe, élesen kritizálta a Sauber politikáját, akik véleménye szerint szánt szándékkal igazoltak le ennyi versenyzőt, kétségbeesetten próbálva életben tartani a csapatot - Bianchi érkezésével a hírek szerint például a Ferrari motorjainak árából kaptak volna jelentős kedvezményt.

„Nem tudom megérteni Monisha Kaltenborn viselkedését. Nem tehetjük meg, hogy eladjuk az egyik ülést, begyűjtjük érte a pénz, majd hat hónap múlva eladjuk valaki másnak is” - morgolódott Kolles.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: