DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 17. hétfő
F1

Jó hír a Manornak: Mindkét autó 107%-on belül

A kiscsapat folytatta az F1-es szabadedzéseken megkezdett munkáját, így az időmérőn végre mindkét pilótájuk pályára léphetett. Mi több, Will Stevens jobbnak bizonyult csapattársánál.

Régen tapasztaltunk olyat, hogy a mezőny végén lévő istállók is örülnek vagy az eredménynek, vagy a mutatott tempónak, de 2015 tavaszán ez a helyzet a futottak még-kategóriában: a McLarennél jelentős előrelépésről beszélnek, de a Manornál ennél láthatóbb a fejlődés: amíg Ausztráliában csak a pályán kívülről figyelhették az eseményeket, Malajziában már egyik autójukkal körözhettek az időmérőn és a versenyen is, Kínában pedig mindkét autójukkal sikeres kvalifikációt tudtak futni. Ráadásul Stevens és Merhi is 107%-on belül teljesített, ami azt jelenti, hogy mindketten elrajtolhatnak a vasárnapi versenyen.



„Mindig jó érzés, hogy sikerül előrelépnünk, ami edzésről edzésre tapasztalható volt” – nyilatkozta a 19. helyen végző, így csapattársát felülmúló Will Stevens. „Messze még az út vége, de mindenki tisztán láthatja, hogy milyen fejlődést sikerült elérnünk az előző három hétvége során. A tisztán lefutott szabadedzések megadták a kellő ritmust a továbbiakra, és a beállításokkal sem lőttünk mellé. Az autó remek volt, ahogyan a gyorskörömet is jónak éreztem, így kényelmesen vághatok neki a versenynek. Nagyon szeretném befejezni a versenyt, ezért drukkolok magunknak.”

Roberto Merhi – aki Malajziában be tudta fejezni a versenyt –, ezúttal majd egy másodperccel elmaradt csapattársától, ezért nyilván nem volt teljes az öröme. „Kicsit csalódott vagyok, de az eredmény jó a csapat számára. Délelőtt elektronikai problémák adódtak, ami miatt időt veszítettem, ez pedig majdnem ahhoz vezetett, hogy nem tudtam lágy gumis kört futni a harmadik edzésen. De összességében véve mégis jónak tűnik a tempónk, így jó versenyt várok holnap.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: