DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Maldonado az élen az eseménydús nap végén

Már Jerezben is rengeteg dolog történt, de a barcelonai teszt nyitányán máris több volt a történés, mint ott a teljes négy nap során. Ütközés, pilótacserék és egyre gyorsabb F1-es autók voltak terítéken.

Két héttel Jerez után folytatta felkészülését a 2015-ös szezonra az F1-es mezőny. Immár mind a kilenc csapat megjelent, hiszen idén először a Force India is pályára lépett, igaz, továbbra is a tavalyi autót használva - amibe a Mercedes nyomására ráadásul a címvédők tesztpilótája, Pascal Wehrlein ült.

Pascal



A felállás azonban gyorsan megváltozott. Lewis Hamilton lázasan dolgozott a Mercedesnél, ezúttal viszont szó szerint, hiszen alig egy óra elteltével a címvédő betegen szállt ki autójából, és visszatért pihenni a hotelbe. Mivel Nico Rosberg sem volt bevethető, vészmegoldásként a csapat délutánra visszakérte Wehrleint a Force Indiától - így a húszéves német a nap során két autó volánjánál is ült. Összesen 80 kört tett meg, de az első helyekre nem volt veszélyes, legjobb mercedeses köre pedig másfél tizeddel elmaradt annál, amit a Force Indiával futott.

Hamilton után hamarosan egy másik brit is befejezte a napot - bár a McLaren ezúttal jól kezdett és hamar összehozott 21 kört Jenson Buttonnal, az energiavisszanyerő-rendszerben tapasztalt meghibásodás miatt a csapatnak korán le kellett húznia a rolót, ráadásul a probléma miatt az sem biztos, hogy pályára tudnak majd lépni holnap.

Ekkor már csak Susie Wolff tartotta a britek becsületét, hiszen ma a Williams tesztpilótája is lehetőséget kapott az FW37-es kipróbálására. Sokáig ő vezette a körlistát és fennakadás nélkül dolgozott, ám a délután folyamán egy bizarr baleset részesévé vált. A versenyzőhölgy kivezető körét teljesítette, amikor a gyorskörön lévő Felipe Nasr megpróbálta kikerülni őt az 5-ös kanyar külső ívén. A két pilóta azonban rosszul mérte fel a másik pozícióját, így összeütköztek és mindketten a kavicságyban végezték. Nasr autója jobban összetört, a hátsó rész alaposan megrongálódott, a garázsban azonban mégis a Sauber dolgozott gyorsabban, így a nap vége előtt ők még vissza tudták küldeni a pályára brazil-libanoni pilótájukat.

A nap legjobb idejét sokáig Kimi Raikkönen tartotta a Ferrarival, aki a Spanyol Nagydíj tavalyi pole-pozíciós körénél is gyorsabb volt, és bár egy darabig több mint egy másodperccel vezetett mindenki előtt, végül mégsem ő zárta az élen a tabellát.

Pastor Maldonado az utolsó órában másfél tizedet adott a finnek, és 1:25,011-es idővel megszerezte az első helyet a Lotusszal. A harmadik Daniel Ricciardo lett a továbbra is álcafestést használó Red Bullt vezetve, míg a negyedik helyre a Wehrlein helyére délután a Force Indiába beugró Sergio Perez jött be, aki első idei tesztnapját teljesítette.

Senki nem jutott el a 100 megtett körig, a legszorgosabb a mezőnyből Max Verstappen volt, aki 93-nál állította meg a számlálót.

Pénteken természetesen folytatódik tovább a tesztelés, de még kérdéses, hogy a McLaren mennyire tud majd hasznos munkát végezni, mint ahogy az is, hogy a Mercedes két nem teljesen egészséges pilótája autóba ül-e majd. Jelenleg ez a terve a brackley-i csapatnak holnapra. 

 

Az első barcelonai tesztnap végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Pastor Maldonado Lotus-Mercedes 1:25.011 - 69
2 Kimi Raikkonen Ferrari 1:25.167 0.156 74
3 Daniel Ricciardo Red Bull-Renault 1:25.547 0.536 59
4 Sergio Perez Force India-Mercedes 1:26.636 1.625 34
5 Felipe Nasr Sauber-Ferrari 1:27.307 2.296 79
6 Max Verstappen Toro Rosso-Renault 1:27.900 2.889 94
7 Jenson Button McLaren-Honda 1:28.182 3.171 21
8 Pascal Wehrlein Force India-Mercedes 1:28.329 3.318 32
9 Pascal Wehrlein Mercedes 1:28.489 3.478 48
10 Susie Wolff Williams-Mercedes 1:28.906 3.895 86
11 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.429 5.418 11
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: