DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Megerősítették Alonso cinkostársának érkezését

A McLaren-Honda már kedden pályára gördült Barcelonában, ahol amellett, hogy filmezési napot tartottak, megerősítették a már korábban is sejtett hírt, miszerint Fernando Alonso ferraris versenymérnöke csatlakozik hozzájuk.

Andrea Stelláról van szó, aki a spanyol mellett dolgozott a Ferrarinál töltött évek alatt. A szakember érkezését eddig is nyílt titokként kezelték a paddockban, de a formulaspy.com-nak a McLaren Barcelonában megerősítette, hogy az olasz mérnök hamarosan már az ő színeikben fog feltűnni - a korábbi hírek szerint azonban immár nem versenymérnöki, hanem egy magasabb rangú beosztást kap.

896



A wokingi istálló persze nem véletlenül szervezte a barcelonai négynapos teszt elé a filmforgatási napját, amely során 100 kilométert tehettek meg az autóval, bordázott gumikon. A problémás jerezi gyakorlás után a gyárban megállás nélkül zajlott a munka, a mostani rendkívüli pályára lépésük során pedig, még ha nem is ideális körülmények között, de leellenőrizhették, hogy megfelelően működnek-e bizonyos rendszereik. A csapat a megengedett táv egészét teljesítette, az autót pedig mindkét pilóta, Alonso és Jenson Button is vezette.

Persze nem kizárólag álcaként használták ezt a demonstrációs napot, hiszen valóban forgatás is zajlott: a garázs körül operatőrök nyüzsögtek és az autóra is különféle kamerákat helyeztek fel.

Jelenleg már csak két filmezési nap áll minden egyes csapat rendelkezésére évente. Nem a McLaren azonban az egyetlen, amely már ellőtte az elsőt, hiszen Jerez előtt is kihasználta ezt a lehetőséget néhány csapat az autó bejáratása céljából: akkor a Mercedes és a Toro Rosso is közölt erről felvételeket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: