DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

McLaren-Honda: Egy jó és egy rossz hír

A McLaren első embere, Ron Dennis részletesen ismertette a wokingi F1-es csapat új versenygépének „állapotát”: bár egyelőre sok a probléma, az feltétlenül biztató, hogy nem melegszik túl a szűk autó.

A McLaren-Honda első tesztnapja nem volt sokkal sikeresebb, mint az előző szezont követő gyakorlás, melyen egy átmeneti, de már Honda-motoros autóval vettek részt. Bár csak hat körig jutottak, Ron Dennis igyekezett nyugodt maradni, s kifejtette, hogy a Fernando Alonso autójában dobogó erőforrás csak egy átmeneti darab, melynek szinte köze sincs ahhoz, amely majd Melbourne-ben az autóba kerül:

„A versenymotorjaink még két-három lépésre vannak a mostaniaktól” – idézi Dennist a Sky Sports. „Még mindig fejlesztési motorokkal futunk, s ez így lesz egészen az utolsó tesztekig. A motornak fontos része van a méretet minimalizáló koncepciónkban. Az autó hátulról elképesztően szűken van összerakva, aminek köszönhetően Peter Prodromou és csapata nagy teret kapott, amit ki is használtak.”

mclaren_hatso



Dennis hangsúlyozta, hogy a Honda és a McLaren is remek munkát végzett a tervezés során: „A részletesség és a precízió túllépett minden korábbi McLaren-standardet. Némely aerodinamikai megoldás a felfüggesztéssel és a fékcsatornával kapcsolatban elegánsabb, mint valaha, hogy az ERS-szel és a KERS-szel kapcsolatos megoldások is, beleértve olyan technológiákat, melyek korábban nem is léteztek.”

A csapatvezető természetesen a problémákról is kénytelen volt beszélni: „Ezek a gondok valójában az erőforrás túlságosan szűk összerakásából fakadnak. Jelenleg még nem értünk mindent pontosan, vannak olyan szenzorok, melyek nem kommunikálnak megfelelően a rendszer más részeivel” – mondta Dennis még tegnap, de ezzel együtt a pozitívumokat is kiemelte:

„Abban a kevés időben, amit a pályán tudtunk tölteni, nem volt túlmelegedés, ami normális esetben megtörténik, ha hibázol a csomag összerakása során, ám ilyen nem történt. Minden arra utal, hogy az autó összerakása műszaki szempontból kifogástalan” – mondta Dennis, aki röviden kitért a riválisokra is. Szerinte vállalni kellett a kockázatot, mivel fel akarták venni a versenyt a Mercedesszel, akik már a teszt első napján hosszú etapokat futottak:

mclaren_jerez_boksz

„Hogy meglepődtünk-e azon, hogy a Mercedes száznál is több kört tett meg? Nem, egyáltalán nem, mivel ezt vártuk tőlük egy olyan szezon után, ahol dominánsak voltak, és ahol eredményesen fejlesztettek” – mondta reálisan szemlélve a dolgokat Dennis, aki megpróbált mindenkit megnyugtatni:

„A kulcsszó a türelem mindannyiunk számára. Olyan frusztrációkkal kell együtt élnünk, melyeket szinte előre megmondhattunk volna. Ezen dolgok némelyikét eddig nem sikerült optimalizálni, mivel erre csak akkor van lehetőség, ha már kint vagyunk a pályán.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: