DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Csak a második teszten jön az új Force India?

Egyedüli csapatként a Force India nem készül el időben az idei autójával, értesült a német Auto Motor und Sport, ahol már az összes bemutató időpontját tudni vélik. Az indiaiak holnap csak a festésüket leplezik le.

Való igaz, a Force India holnap, szerdán egy nagy felhajtással beharangozott leleplezést tart Mexikóvárosban, ám Sergio Perez közönsége előtt még nem az új modell, csak az új csapatruházat és az autó festése fog bemutatkozni. A rendezvény egyrészt kétségtelenül a nagy mexikói érdeklődés és az esemény reklámértéke miatt kerül sorra, másrészt viszont talán leplezni is próbálják vele, hogy a tényleges új autóval, a VJM08-cal késésben vannak.

Dppi_00114021_490



Az általában jól értesült Auto Motor und Sport ugyanis arról számolt be, hogy a silverstone-i központú csapat egyedüliként nem készül el 2015-ös modelljével a február 1-jén kezdődő jerezi tesztre, és az majd csak Barcelonában gördül először pályára február 19-én. Azért Jerezból sem fognak hiányozni, ott a tavalyi modellel hajtják majd végre a motor tesztelését a pilóták. Ezzel a csapat majdnem három hetet nyer a fejlesztések befejezésével, amire a hírek szerint azért van szükségük, mert a tavalyi év során új szélcsatornára váltottak: az idei autót Brackley helyett már a Toyota egykori kölni létesítményében tökéletesítik, a korábbiaktól eltérő irányt véve a fejlesztésekben.

A német lap részletes listát közölt mind a kilenc csapat bemutatójának időpontjáról, amit azért volt felettébb egyszerű összeállítani, mert tudomásuk szerint a McLaren és a Ferrari kivételével mindenki a teszt helyszínén rántja csak le a leplet idei kihívójáról. A McLaren január 29-i és a Ferrari 30-i dátumát már tudjuk, a Toro Rosso 31-én, a Mercedes, a Sauber, a Red Bull és a Lotus pedig február 1-jén bemutatózik. Egyedül a Williams mellé tettek kérdőjelet, akik a munka befejezésétől függően 31-én vagy 1-jén gördítik a nyilvánosság elé az FW37-es modellt.

A tesztek helyszínén bemutatkozó csapatok közül egyelőre csak a Mercedes erősítette meg a fenti felsorolásban említett időpontját, de így is biztosra vehetjük, hogy a jövő hétvége programja rendkívül sűrű lesz a nagyjából egy időben érkező új autók és a közben elstartoló tesztidőszak miatt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: