DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

A jövő F1-esei – Ifjú Lotus-reménységek

A Lotus F1-es csapatának akadémiájához kilenc plusz egy fiatal versenyző tartozik, közülük most az ifjabbakat mutatjuk be, köztük egy 16 éves francia reménységet, aki komoly sikereket ért el gokarttal.

Az F1-es versenyzői akadémiákkal foglalkozó sorozatunk előző cikkében megkezdtük a Lotus bemutatását. Az enstone-iak nevelőprogramját annak nagy létszáma miatt két részre bontottuk, a múlt heti cikkben azokat mutattuk be, akik már közelebb járnak az F1-hez: az F3-as Európa-bajnok Ocont, a 14 éves kora óta formulaautózó Tunjót, a WSR-ben próbálkozó Stöckingert és Sörensent, valamint a GP3-as Fontanát. Most következnek a fiatalabbak, akiknek még meg kell ugrani egy-két lépcsőfokot, ha el akarnak jutni a királykategóriáig.

lotusjunior_2014



Alexander Albon

A 18 éves brit-thaiföldi származású Albon nyolc éven át gokartozott Európában és Ázsiában, mielőtt 2012-ben átült formulaautókba. Kétliteres Formula Renault-kkal kezdett, és egyelőre ebben a kategóriában is maradt, de a fejlődése vitathatatlan. Első évében még pont nélkül zárta az Európa-kupát, tavaly már pole-t is szerzett, míg idén három dobogóval a harmadik helyen végzett a bajnokságban.

albon_2014

Albon emellett az elmúlt három évben az Alpok- és az Észak-Európa sorozatokban is elindult, 26 versenyen 15-ször szerzett pontot és háromszor állhatott dobogóra, idén Csehországban egy győzelmet is szerezve.

Callan O’Keeffe

A korábban a Red Bull programját is megjárt 18 éves dél-afrikai fiatalember a KF3 kategóriában elért gokart-világbajnoki ezüstéremmel a zsebében érkezett meg a formulaautózás világába, és a 2012-es BMW Talent Cup sorozatában fantasztikusan kezdett. Első öt versenyéből négyet megnyert, egyszer pedig második lett, mindannyiszor a pole-ból indulva. Az oscherslebeni nagydöntő nem alakult valami fényesen a számára, hiszen csak kilencedik lett, de összességében így is jól teljesített első évében. 

okeeffe

A Red Bull ezt követően az ADAC Formel Masters sorozatba küldte őt, ahol csúnyán leszerepelt, így megváltak tőle, a Gravity viszont felkarolta a dél-afrikait, így a Lotus programjába került. O’Keeffe idén szintén a kétliteres Formula-Renault Európa-kupában szerepelt, ahol 14 versenyen ötször szerzett pontot, s végül a 16. lett, az észak-európai sorozat viszont jobban sikerült számára, hiszen itt pole-t és győzelmet is elért, s a 7. helyen zárt a bajnokságban.

Gregor Ramsay

A skót Ramsay kollégáihoz hasonlóan 18 esztendős, és akárcsak O’Keeffe, ő is idén került a Lotus programjába. Viszonylag későn, tízesztendős korában kezdett gokartozni, majd egy rövid diőre a Ferrari akadémiájával is kapcsolatba került. 2011 végén, tizenöt évesen indult először formulaautós versenyen, az olasz központú Formula Abarth sorozatban, majd 2012-ben teljes szezont ment itt – egy futamot nyert ugyan, összesen viszont csak a nyolcadik lett a tizenegy állandó versenyző közül.

ramsay

Ramsay előrébb lépett, 2013-ban kétliteres Formula Renault-kkal kezdett versenyezni, az Alpok-szériában 19. lett, és nyolc versenyt az Európa-kupában is teljesített – legjobb eredménye egy 17. hely volt. Ez is elég volt azonban ahhoz, hogy Lotus felvegye a programba, így idén már teljes szezont futhatott az Európa-kupában, de pontot ezúttal sem szerzett – egyedüliként az összes futamon rajthoz álló pilóták közül.

Dorian Boccolacci

A 16 esztendős Dorian Boccolaccit még gokartos korában kezdte támogatni a Gravity, és vitte be őt a Lotus F1 Junior Teambe. A nizzai születésű fiatal versenyző 2010-ben és a következő esztendőben is francia bajnoki címet szerzett előbb Kadet, majd KF3 kategóriában, majd egy évvel később utóbbiban az Európa-bajnokság harmadik helyét szerezte meg.

boccolacci

2013-ban Boccolacci valósággal remekelt: négy különböző bajnoki címet szerzett, köztük a KF-kategóriás WSK Euroszériát és a KZ2-es CIK-FIA Nemzetközi Szuperkupát is megnyerte. Következhetett a váltás, Boccolacci az idei évet immár formulaautóval teljesítette, méghozzá a francia F4-es bajnokságban, melyet két győzelemmel, ám emellett nagyon kiegyensúlyozott teljesítménnyel a második helyen zárt.

Juan Manuel Correa

Az akadémia legfiatalabb és (egyelőre) legkevésbé ismert tagja az ecuadori-amerikai Juan Manuel Correa, aki az idei esztendőben is még gokarttal versenyzett Európa versenypályáin.

correa

A fiatal tehetség tavaly a Rotax Max Challege Grand Finals Junior Max bajnoki címmel hívta fel magára a figyelmet, első amerikaiként győzve egy merész utolsó kanyaros előzéssel, ezt követően került be a Lotus programjába.

A Lotus fiatal versenyzői:

 lotusjuniorlogo  albon  okeeffe
Név Alexander Albon Callan O'Keeffe
Nemzetiség brit dél-afrikai
Életkor 18 18
2014 WSR 2.0 - 3. hely WSR 2.0 - 16.; FR2.0 Alps 7. 
Sikerek   2012. BMW Talent - 4 győzelem
 ramsay  boccolacci  correa
Gregor Ramsay Dorian Boccolacci Juan Manuel Correa
skót francia ecuadori-amerikai
18 16 15
WSR 2.0 - 24. hely Francia F4 - 2. hely Gokart
  2013. gokartos bajnoki címek 2013. RMCGF Junior bajnok

Az előző részben bemutatott versenyzők:

 lotusjuniorlogo  ocon  tunjo
Név Esteban Ocon Oscar Tunjo
Nemzetiség francia kolumbiai
Életkor 18 18
2014 F3 Eb - Bajnok, 9 győzelem WSR 3.5 - 22. hely*
Sikerek 2013. WSR2.0 - 3. hely 2012. FR2.0 Alps - 4. hely*
    2010. F BMW Pacific - 2. hely
 sorensen_1  stockinger  fontana
Marco Sorensen Marlon Stöckinger Alex Fontana
dán fülöp-szigeteki svájci
24 23 22

WSR3.5 - 12. hely
GP2 - 11. hely, 1 győzelem* **

WSR3.5 - 9. hely GP3 - 11. hely**
2011. Német F3 - 2. hely 2012. GP3 - 10. hely, 1 győzelem 2011. F3 Open - Bajnok
2009. FR2.0 NEC - 3. hely    
* nem futott teljes szezont
** a sorozat még tart
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: