DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
F1

Irtó kedves, hogy Bernie a bevételek újrafelosztását akarja - mondja Horner

A nagycsapatok továbbra sem tartják jónak Bernie Ecclestone ötletét, mely szerint az F1 bevételei újrafelosztásra szorulnak - Christian Horner szerint versenyezni vannak itt, nem a másikat segíteni.

Tovább folytatódik a Forma-1 pénzügyi helyzete körül kialakult vita. Azt már az USA Nagydíj pénteki sajtótájékoztatóján láthattuk, hogy a Mercedes és a McLaren vezetői más álláspontot képviselnek a kisebb költségvetéssel gazdálkodó Force India, Sauber és Lotus csapatokénál, ezúttal pedig Christian Horner és Marco Mattiacci is megszólalt az ügyben. A Red Bull csapatfőnöke egyértelműen elutasította Bernie Ecclestone azon javaslatát, hogy meg kellene változtatni a bevételek újraelosztásának módját.



„Irtó kedves  Bernie-től, hogy ezt ajánlja nekünk” – mondta a brit csapatfőnök. „Minden résztvevő megtárgyalta a szerződése részleteit a kereskedelmi jogok birtokosával, és nem vagyok meggyőződve afelől, hogy ha megdupláznánk a Caterham vagy a Marussia bevételeit, az megoldaná a helyzetüket. A problémáik mélyebben gyökereznek.” Horner szerint az lenne a megoldás, hogy a CVC több pénzt fizessen a saját bevételeiből, és így talán a kicsik is életben maradhatnak. „Nagy a nyomás a költségvetés terén, és a saját büdzsénken belül kell gazdálkodnunk. Ha a kereskedelmi jogok birtokosa több pénzt akar adni a kisebb gárdáknak, az az ő választásuk és az ő felelősségük. A csapatok azért vannak itt, hogy versenyezzenek, nem pedig azért, hogy támogassák egymást” – tette hozzá.

Marco Mattiacci, a Ferrari irányítója szerint előbb az egész sportág bevételeit kellene növelni – ami minden csapaton segítene. „A Ferrari azt szeretné, hogy a torta minél nagyobb legyen, nem pedig azt, hogy minél nagyobb szeletet kapjon belőle. Nem kell túlreagálnunk. Először azon kell fáradoznunk, hogy növeljük a sportág bevételeit, aztán jöhet annak a felmérése, hogy az újonnan csatlakozók vajon tisztában vannak-e a Forma-1 kihívásaival. Ez a sportág az innovációról szól, ami pénzbe kerül, nagyon sok ráfordítást igényel, mindezt hosszú távon. A mi célunk sem más, mint folyamatosan invesztálni a Forma-1-be” – mondta az olasz csapatfőnök.

Toto Wolff – aki pénteken ott volt az ominózus sajtótájékoztatón – úgy véli, a csapatoknak legalább annyit kellene tenniük, hogy leülnek tárgyalni Ecclestone-nal a kompromisszum érdekében. „Tudjuk, miért jutottunk el idáig” – véli a Mercedes vezetője. „Fontos volt Bernie számára, hogy maga mellett tartsa a nagyokat, akik a Forma-1 főszereplőit jelentik. Olyan helyzetbe kerültünk ezáltal, mely sem a távozóknak, sem a többi szenvedő gárdának nem felel meg. Az úgynevezett ’nagycsapatoknak’ le kell ülniük Bernie-vel, ha úgy gondolják, tehetnek valamit az ügy érdekében. A Mercedesnél nem látjuk úgy, hogy ott lennénk az elsődleges célpontok között, de várjuk ki, hogy Bernie mit fog lépni” – dobta fel a labdát Wolff.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: