DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
F1

Lopezt nem lepné meg, ha Alonso a Lotust választaná

Bár egyre közeledünk a szezon végéhez, még mindig nem tudni, hol folytatja jövőre pályafutását az F1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso. Még az sem biztos, hogy egyáltalán elhagyja a Ferrarit, de ha távozik, akkor sem a McLaren számára az egyetlen opció.



A 33 éves spanyolt ugyanis tárt karokkal fogadná a Lotus istálló is, amely annak a Renault-nak az utódja, amellyel Alonso mindkét eddigi vb-címet megszerezte még 2005-ben és 2006-ban. „Nem lepne meg, ha Alonso egy nap visszatérne egy Enstone-ban épült Formula-1-es autó volánja mögé” – nyilatkozta a minap a francia Canal Plus tévécsatornának Gerard Lopez, a Lotus csapattulajdonosa.

Mint ismert, az enstone-i egylet jövőre Renault-ról Mercedes motorokra vált, amely Alonso számára is vonzóvá teheti a csapatot, amelyhez ráadásul a legtöbb szép emlék köti összes eddigi csapata közül, beleértve talán a Ferrarit is. Nem beszélve arról, hogy nem ez lenne az első visszatérése hajdani nagy sikereinek a helyszínére, hiszen a 2007-es mclarenes kalandot követően is az enstone-iakhoz sietett vissza, pedig akkor Mercedes motorokról és esetleges győzelmi esélyekről még csak szó sem volt.

Az egyéni pontversenyben jelenleg a 6. helyen álló pilóta távozása ugyanakkor valóban nem tekinthető még biztosnak, hiszen noha korábban a Ferrari leköszönő elnöke, Luca di Montezemolo úgy nyilatkozott, Alonso maranellói pályafutása az idény végeztével lezárul, ám ez maga az érintett szájából még soha nem hangzott el ebben a formában. Sőt, a német Focusnak nyilatkozva nemrégiben így kommentálta – némi éllel és humorral fűszerezve – a távozásával kapcsolatos pletykákat: „Igen, Luca valóban mondott valamit, de mindennap felnézek a Ferrari honlapjára, és ott még nem írtak erről semmit.”

Humoránál volt Eric Boullier, a McLaren csapatfőnöke is, amikor a finn MTV3 riportere azt kérdezte tőle, hány pilótának van jelenleg esélye arra, hogy 2015-ben a wokingiak egyik autóját vezesse. „Több száznak” – vágta rá nevetve, majd komolyabbra fordítva a szót hozzátette: „Valójában négynek vagy ötnek.”

Biztosat tehát továbbra sem lehet mondani, ahogy egyelőre azt sem jelentették be a felek hivatalosan (ez nyilván Alonso bejelentésének is a függvénye), amit szinte már mindenki készpénznek vesz: hogy a Red Bullt elhagyó Sebastian Vettel valóban a Ferrarinál folytatná pályafutását.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: