A tragikus múlt hétvégi történések után több pilótának is nekiszegezték a kérdést, hogy nem érzi-e túl rizikósnak a versenyzést, és bár a félelem senkiben nem lett úrrá, kétségtelenül sokakban előtörtek kellemetlen emlékek, ami rányomja a bélyegét az Orosz Nagydíjra.
Lewis Hamilton még gyerekként élte át, hogy egy riválisa balesetben meghalt a pályán, és bár ennek emlékét igyekezett magába temetni, Bianchi esete ismét előhozta azt a gondolataiban.
„Tisztában vagyok vele, hogy milyen veszélyekkel járhat a munkám. De nem félve ülök be az autóba, hiszen úgy nem működne ez az egész. A kanyar előtt sem azon jár az eszem, hogy mi történhet velem, ha túl későn fékezek vagy egyszerűen tönkremennek a fékeim” - mondta Hamilton a BBC hasábjain vezetett rovatában.
„Amikor kilencéves voltam, láttam egy fiatal versenyzőt meghalni gokartozás közben. Egy jó barátom, aki vele is jóban volt, a történtek hatására abbahagyta a versenyzést. Az én fejemben azonban sohasem fordult meg ennek a gondolata.
„Pedig gyerekként nagy traumaként ért az az eset. Még ma is él bennem a kép, ahogy overálba öltözve együtt állok vele a pálya mellett, nevetünk és viccelődünk a verseny előtt. A következő emlékem pedig, hogy ott vagyok a temetésén. Az volt az első alkalom, hogy temetésen jártam.”
„A Jules-lel történtek óta gyakran eszembe jut ez az eset, és az ilyenek kicsit kitágítják a látókörünket is. Olykor rossz dolgok történnek az emberekkel, de a világ ettől még megy tovább - ami bizonyos szempontból elég szomorú is.” „Bennem azonban egy pillanatra sem merül fel a kétely, hogy továbbra is F1-es versenyző akarok-e lenni. Szeretem ezt a sportot. Ehhez értek legjobban, itt érzem magam a legjobban, itt érzem magam leginkább önmagamnak, ahol megkötések nélkül csinálhatom, amit akarok. Amikor beülök az autóba, szabadnak érzem magam. Olyan életörömöt ad számomra a versenyzés, amit sehol máshol nem kaphatok meg.”
