Jó formában kezdte a Japán Nagydíj hétvégéjét Nico Rosberg, akinek égető szüksége lenne már egy sima futamra, ami július közepi hazai versenye óta nemigen jött össze neki. A listavezető pozíciót Hamiltonnal szemben két hete Szingapúrban elveszítő Rosberg már az edzés elején az élre állt, és három tizeddel vezetett csapattársa előtt fél óra elteltével, amikor is a szabályok értelmében az első szabadedzésre kapott extra szett abroncsot be kellett szolgáltatni a Pirellinek.
Hamilton később közeledni tudott Rosbergre, de a hajtűkanyarban hibázott gyorskörén, s végül másfél tizeddel elmaradt csapattársától, de így is simán előzte meg Fernando Alonsót, aki a harmadik helyen zárta a gyakorlást. A spanyol versenyző nevéhez fűződik a szabadedzés egyik legkedvesebb mozzanata: az operatőrök lencsevégre kapták, amint két etap közt szőlővel eteti csapata tagjait.

A Williams egy új aerodinamikai csomag elemeit próbálgatta, s bár Bottas a negyedik helyen zárta az edzést, az Alonsóval szembeni fél másodperces lemaradása nem túl szívderítő - igaz, sokkal rosszabbul is járhatott volna, hiszen nem sokkal kerülte el Roberto Merhi megpördülő Caterhamjét. Az ifjú spanyol versenyző, ahogy arról beszámoltunk, mégsem Marcus Ericsson, hanem Kamui Kobayashi helyét foglalta el az edzésen.
A 3-4. hely tehát Alonsóé és Bottasé lett, csapattársaik azonban nem voltak ilyen közel egymáshoz: Raikkönen az 5., míg Massa a 11. pozícióban zárta a gyakorlást. Kettejük közt végzett Magnussen, Ricciardo, az ülésével bajlódó Button, Vettel és Kvjat. Massa mögött a 12. pozíciót Max Verstappen foglalta el, aki apróbb problémákkal küzdött ugyan, de összességében rendben teljesítette első F1-es szabadedzését. A holland versenyző motorja az utolsó percekben meghibásodott, de így is 22 kört tett meg összesen Suzukában.

A szabadedzés végeredménye:
Idő
Hátrány
Kör
1.
Nico Rosberg
Mercedes
1:35.461
-
27
2.
Lewis Hamilton
Mercedes
1:35.612
0.151
26
3.
Fernando Alonso
Ferrari
1:36.037
0.576
19
4.
Valtteri Bottas
Williams-Mercedes
1:36.576
1.115
25
5.
Kimi Raikkönen
Ferrari
1:37.187
1.726
19
6.
Kevin Magnussen
McLaren-Mercedes
1:37.327
1.866
24
7.
Daniel Ricciardo
Red Bull-Renault
1:37.466
2.005
27
8.
Jenson Button
McLaren-Mercedes
1:37.649
2.188
24
9.
Sebastian Vettel
Red Bull-Renault
1:37.686
2.225
26
10.
Danyiil Kvjat
Toro Rosso-Renault
1:37.714
2.253
26
11.
Felipe Massa
Williams-Mercedes
1:38.012
2.551
22
12.
Max Verstappen
Toro Rosso-Renault
1:38.157
2.696
22
13.
Sergio Perez
Force India-Mercedes
1:38.324
2.863
10
14.
Nico Hülkenberg
Force India-Mercedes
1:38.582
3.121
9
15.
Romain Grosjean
Lotus-Renault
1:38.851
3.390
21
16.
Adrian Sutil
Sauber-Ferrari
1:39.046
3.585
19
17.
Pastor Maldonado
Lotus-Renault
1:39.097
3.636
26
18.
Esteban Gutierrez
Sauber-Ferrari
1:39.318
3.857
18
19.
Marcus Ericsson
Caterham-Renault
1:40.031
4.570
18
20.
Roberto Merhi
Caterham-Renault
1:41.472
6.011
24
21.
Jules Bianchi
Marussia-Ferrari
1:41.580
6.119
10
22.
Max Chilton
Marussia-Ferrari
1:41.757
6.296
15