DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 13. hétfő
F1

Max Verstappen nem vallott szégyent F1-es bemutatkozásán

Sikeresen teljesítette első Formula-1-es szabadedzését a Toro Rosso színeiben Max Verstappen, akinek elmondása szerint a PlayStation is segített a felkészülésben.

Max Verstappen, aki jövőre minden idők legfiatalabb F1-eseként írhat történelmet, Jean-Eric Vergne Toro Rossójával tapasztalhatta meg először egy Formula-1-es versenyhétvége hangulatát belülről, s egyúttal most vezethetett először 2014-es versenygépet. Az első szabadedzésen részt vevő ifjú holland nem vallott szégyent, 22 kört tett meg és a 12. helyen zárta a gyakorlást, mindössze négy tizeddel elmaradva Danyiil Kvjattól.



 

Verstappen végül motorhiba miatt idő előtt fejezte be az edzést, de így is elégedett lehet, hiszen fő célját sikerült teljesítenie: különösebb probléma nélkül tudott körözni a nehéz suzukai pályán. Az edzés után így nyilatkozott az ifjú holland: "Természetesen nem autóztam a határ közelében sem, biztonságosan vezettem, és nem akartam őrültséget csinálni. A lényeg az volt, hogy minél több kört tegyek meg, megszokjam az autót és a pályát, mely egyáltalán nem könnyű, de persze azért örültem a köridőnek."



 



 

"A legnagyobb kihívás az volt, hogy megszokjam az autót, mely nagyon más, mint a 2012-es" - mondta Verstappen, aki szuperlicenszét egy tavalyi Toro Rossóval szerezte meg. "A rendszerek, a gáz, a közös munka a csapattal, a sok gomb a kormányon, ez mind teljesen új volt számomra, de úgy érzem, hogy minden jól ment" - folytatta a holland, akit elmondása szerint az újfajta erőforrások összetettsége viszont nem zavart meg, amit meglehetősen érdekesen indokolt meg:



 

"A fiatal korosztály ezekkel a dolgokkal nő fel. Sokat játszottam a PlayStationön, ott is megvan ez a sok gomb, szóval volt már egy első benyomásom a dologról" - mondta Verstappen azt is kifejtette, hogy a váltás gokartról F3-ra sokkal nagyobb volt, mint az F3-as autóból átülni egy F1-esbe: "Nagyobb volt, mivel ott kellett mindent megtanulni, így például a fékezés módját, hogy milyen érzés egy versenyautót vezetni. Az F1-es autóba átülve viszont alapjaiban ugyanolyanok a dolgok, csak gyorsabb, és máshogy kell bánni a motorral, de összességében közelebb van az F3-ashoz, mint az egy gokarthoz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: