DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 13. hétfő
F1

Ricciardo tudja, hogy felkeltette más csapatok érdeklődését

Daniel Ricciardo szerencsésnek érezheti magát, hogy kimarad az F1-es átigazolási szezon találgatásaiból, de biztosra veszi, hogy több rivális is szemet vetett rá az idei teljesítménye nyomán, még ha konkrét megkereséssel eddig nem is fordult hozzá senki.

Az ausztrál tehetsége idén már három győzelmet is behúzott a Red Bullhoz fellépve, és továbbra is elmondhatja magáról, hogy a Mercedes pilótáin kívül csak ő ünnepelhetett a dobogó tetején 2014-ben. Ilyen forma mellett talán meglepő, hogy nem kapkodnak érte a rivális csapatok, hiszen Sebastian Vettel és Fernando Alonso ülése körül annak ellenére is kérdések merültek fel, hogy a jövő évre szerződéssel rendelkeznek jelenlegi csapatuknál.

 

"Engem egyetlen csapatvezető sem rántott még eddig félre a bokszutcában, hogy bármit is mondjon" - mondta egy széles mosoly kíséretében Suzukában. "De nem vagyok naiv. Biztosra veszem, hogy érdeklődnek és tisztában vannak vele, hogy mit értem el idén. Persze mindenképp a jelenlegi csapatomnál maradok jövőre, szóval ha idén nem söpröm be a végső díjat, remélhetőleg a következő évben sikerül."

 



Nemrég Vettel is elismerő szavakkal illette az őt azonos autóval eddig legyőző Ricciardo teljesítményét, az ausztrál számára pedig jól esett ez a dicséret a négyszeres bajnoktól.

 

"Kellemes hátbaveregetésnek és jó kis motivációnak érzem ezt. Ezzel elismerte, hogy jó dolgokat csinálok, és csak tovább ösztönöz, hogy igyekezzek még több tempót találni. Rendes tőle, hogy ilyet mond, de ettől nem fogok visszavenni!" - figyelmeztetett.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: