DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 12. vasárnap
F1

Három csapat 2015-ös szereplése is kérdéses

A mezőny végén álló három istálló, a Sauber, a Marussia és a Caterham 2015-ös F1-es szereplése körül is kérdések merültek fel - egyikük sem lehet biztos benne, hogy ott lesz a jövő évi rajtrácson, de természetesen mind szeretnék azt hinni, hogy idővel egyenesbe jönnek a dolgaik.

Mind közül a Caterham van a legnehezebb helyzetben, amely csapat vezetőségváltáson esett át és idén már harmadik csapatfőnökét fogyasztja. A legújabb, Manfredi Ravetto azonban elárulta, hogy már folyik a jövő évi autójuk költséges fejlesztése, amire semmiképpen sem dobnák ki a pénzt, ha nem akarnának a mezőnyben lenni.

 

"Jelenleg is teszteljük a 2015-ös autót Kölnben, a Toyota szélcsatornájában. Persze ezt nem teheti meg egy csapat pusztán a jó viselkedéséért, és a tény, hogy fizetünk nekik, azt mutatja, hogy teljes mértékben elkötelezettek vagyunk a jövő évet illetően" - nyilatkozta Ravetto a Formula-1 hivatalos honlapjának.

 

A Marussia monacói pontszerzésének köszönhetően jelenleg a 9. helyen áll a tabellán, és a riválisaik stagnáló formáját elnézve egyre jobb esélyük van arra, hogy meg is tartsák ezt a pozíciót, ami jelentős extra bevételt jelentene számukra, ám ők sem mondhatnak semmi biztosat a jövőjükkel kapcsolatban.

 



"Nem akarunk téves képzetet kelteni azáltal, hogy azt mondjuk, minden rendben van, mivel mindig nagy kihívást jelent egy üzletet működtetni ebben a környezetben. De kötelességünk van, és ha nem gondolnánk, hogy képesek vagyunk itt lenni, akkor nem is lennénk itt" - fogalmazott a Marussia elnöke, Graeme Lowdon.

 

A legnagyobb érvágást a Sauber elvesztése jelentené, hiszen az istálló 1993 óta tagja a mezőnynek, így már komolyabb tradíciókkal rendelkezik - idén azonban minden korábbinál komolyabb anyagi nehézségekkel szembesültek, ami a teljesítményükön is megmutatkozik.

 

A csapattal tavaly szóbahozott orosz befektetőkkel sem született még meg a megállapodás, az egyik csoport vezetője, Oleg Szirotkin (az istálló alkalmazásában álló Szergej Szirotkin apja) pedig elmondta, ennek egyik akadályát a Sauber borús kilátásai jelentik.

 

"Több probléma is felmerült, melyek egyike a csapatok bizonytalan helyzete. Nem lehetünk biztosak még abban sem, hogy egyesek ott lesznek a jövő évi rajtrácson. A Sauberrel például szorosan együtt dolgozunk, de úgy tűnik, hogy ők is gondokkal szembesülnek" - mondta Szirotkin.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: