DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 12. vasárnap
F1

Irvine: Jó emlékeim vannak a Ferrariról

Eddie Irvine 15 év után meglátogatta egykori sikercsapatát, ahol felidézte Maranellóban töltött négy éve legszebb emlékeit, de az F1 idén bevezetett szabálymódosításaira is kitért.

Eddie Irvine-ra mindenki úgy emlékszik, mint a pilótára, aki majdnem megnyerte az 1999-es bajnoki címet. Abban az évben soha vissza nem térő lehetőséget szalasztott el, és háromévnyi jaguaros versenyzést követően szögre akasztotta bukósisakját. Az északír fenegyerek a minap Maranellóban járt, ahol felidézte közös emlékeit volt munkatársaival.



 

"Fantasztikus itt lenni, ilyen hosszú idő után, és meglepő látnom, mennyi minden változott a gyárban az elmúlt évek alatt" - említette a 48 éves exversenyző a Ferrari hivatalos honlapjának. "Rengeteg változást láttam, mint például a történelmi autókon folyó munkát, melyek hatalmas szenvedélyemmé váltak. Hihetetlen, milyen technológiákat használnak egyes területeken. Az itt töltött négy évemről csak jó emlékeim vannak, még ha az elején egy kicsit döcögős is volt az egész, az autónk meghibásodásai miatt. Hihetetlen lehetőség volt itt versenyezni, egyben óriási megtiszteltetés, amit minden pilóta szeretne egyszer megtapasztalni élete során."



 



 

Irvine az idén radikálisan megújított F1-ről is kifejtette véleményét. "Mindig megnézem a versenyeket, noha nem rajongok az újonnan bevezetett technikai újítások iránt, mint például az energia-visszanyerő rendszer vagy a DRS. Annak sem örülök igazán, hogy olyan pályákon rendeznek versenyeket, melyeknek nincsen F1-es tradíciójuk, a motorhangról nem is beszélve." Ennek ellenére az ex-ferraris úgy látja, izgalmakban bővelkedik az idei szezon. "Jó látni, ahogy a versenyzők küzdenek egymással. A Ferrarinak muszáj előrelépni, és úgy gondolom, menni fog nekik, így a következő év még izgalmasabb lesz."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: