Mindezt Jean-Eric Vergne példázta, aki noha fantasztikus versenyzéssel a 6. helyig kapaszkodott fel a futam leintésére, mindezt úgy tette, hogy kétszer is kiróttak rá ilyen öt másodperces büntetést, amiért két esetben a pálya határainak elhagyásával előzött. Az elsőt a bokszkiállása során töltötte le, a Kimi Raikkönennel szemben elkövetett vétségért kiszabott másodikat viszont csak a verseny után adták hozzá az idejéhez.
A francia frissebb gumijaival az utolsó körökre felzárkózott az alsó pontszerző helyeken haladók mögé, akik ekkor már szenvedtek régebbi abroncsaikkal, így könnyen áthámozta magát rajtuk, és még ki tudott autózni öt másodpercnél nagyobb különbséget Sergio Perezzel szemben, így büntetése ellenére is megtarthatta előkelő 6. helyezését. Az Autosport szakértője és a Jordan korábbi technikai igazgatója szerint azonban éppen ebből okulva legközelebb körültekintőbben kellene bánni az ítéletekkel.

"Vannak olyan helyzetek, amikor nem bizonyul elegendőnek a pilóta versenyidejéhez utólag hozzáadott öt másodperc. Jean-Eric Vergne megmutatta, hogy ha valaki nem tud szabályosan megelőzni egy autót, érdemes a pályáról lehajtva elé kerülni, majd felépíteni egy öt másodperces különbséget" - mutatott rá.
"Fontos, hogy a büntetés mértékbe minden esetben nagyobb legyen annál, mint amit nyerni lehet a szabályok áthágásával. Enélkül bárki dönthet úgy, hogy inkább elfogadja a hozzáadott időt, és még így is pozitív mérleggel jön ki a helyzetből."