Mercedes
A világbajnoki cím felé haladó istálló mindkét versenyzője, Nico Rosberg és Lewis Hamilton is szerződéssel rendelkezik a 2015-ös évre, sőt Rosberg a nyáron a következő szezonon túlra is meghosszabbította kontraktusát. Az elmúlt hetekben ugyan felmerült annak lehetősége, hogy a csapaton belüli ellentétek miatt megbontják a párost, de nagy valószínűség szerint maradni fognak mind a ketten.
Red Bull
Daniel Ricciardo maradása száz százalékig biztosnak tekinthető, s valószínűleg a másik jelenlegi versenyző, Sebastian Vettel is a bikáknál lesz jövőre, noha még mindig lehet olyan híreket hallani, hogy a McLaren-Honda elviheti a németet. Ha esetleg ez a nem túl valószínű forgatókönyv megvalósulna, abban az esetben Danyiil Kvjat érkezhet a csapathoz.

Williams
Ahogy vasárnap bejelentették, Felipe Massa és Valtteri Bottas is marad a grove-i csapatnál a következő szezonban.
Ferrari
Valószínűleg a Ferrarinál is minden marad a régiben, Kimi Raikkönen sokszor hangoztatta, hogy legalább egy évet marad még, és Fernando Alonso is elkötelezett a csapat iránt, bár a McLaren bevallottan szerette volna őt megszerezni. Ha valami csoda folytán valamelyik pilóta mégis távozik, a legvalószínűbb utód Jules Bianchi lehet, de az elmúlt évek történései Nico Hülkenberggel is számolnunk kellene ebben az igen valószínűtlen esetben, és persze a hírek szerint Sebastian Vettel is a Ferrari kívánságlistáján szerepel, de annak esélye, hogy már jövőre Maranellóban legyen, a nullához közelít.

McLaren
Az első igazi nagy kérdőjel a McLaren felállása. Ron Dennis maga is hangsúlyozta, hogy nem kizárt, hogy mindkét versenyzőjüket megtartják. Bár még nincs szerződése, Kevin Magnussen jó eséllyel marad a csapatnál, a McLaren aligha küldené el két egymás utáni évben az aktuális fiatal reménységet. Jenson Button is kaphat még egy évet, az első hondás szezonban jól jöhet a brit tapasztalata, főleg miután úgy tűnik, hogy a Vettel, Alonso, Hamilton hármas egyikét sem tudja megkaparintani a McLaren, bár bevallottan szerették volna. Egy név jöhet még szóba, Romain Grosjean, akit Eric Boullier-vel való szoros kapcsolata vihet Wokingba.
Force India
Nico Hülkenberg elvileg szerződéssel rendelkezik, és ha nagyobb csapat nem jelentkezik be érte, neki sincs oka távozni, és a csapatnak sincs oka megválni tőle. Sergio Perez maradása szintén borítékolható, de hivatalos bejelentés még nem érkezett. A sajtó egy nevet dobott be a csapattal kapcsolatban, Dani Juncadelláét, aki az Astana pénzével érkezhet(ne) meg Silverstone-ba.

Toro Rosso
Max Verstappen szerződtetése augusztusban nagy vihart kavart a Formula-1-ben, az ifjú holland 17 évesen debütál majd a Toro Rossóval. Danyiil Kvjat maradását szintén megerősítették, ha esetleg egy egészen váratlan fordulattal mégis a Red Bullhoz kerülne a fiatal orosz, abban az esetben minden bizonnyal Carlos Sainz Jr kaphat lehetőséget a csapatnál.
Lotus
Pastor Maldonado maradását már bejelentette a csapat, ezt legfeljebb az húzhatná keresztül, ha a PDVSA megvonná tőle a támogatást, de egyelőre ilyesmiről szó sincs. Romain Grosjean valószínűleg szintén maradni fog, ha el nem viszi a McLaren, távozása esetén esetlegesen Charles Pic lehet a befutó.

Marussia
Ha Jules Bianchit a Ferrari nem lépteti elő, a francia jó eséllyel egy harmadik évet is lehúzhat az orosz kiscsapatnál. Max Chilton maradása szintén nem zárható ki teljesen, de sok más esélyessel is számolnunk kell: így a Spában majdnem bemutatkozó Alexander Rossival, a Ferrari újabb üdvöskéjével, Raffaele Marciellóval vagy a GP2 bajnoki címe felé robogó Jolyon Palmerrel, bár neki bevallottan támogatókra van szüksége ahhoz, hogy reális cél legyen az F1-es bemutatkozás.
Sauber
A Saubernél teljes a bizonytalanság, legalább hét név jöhet szóba a csapatnál. Érdekes módon az egyik jelenlegi versenyző, Adrian Sutil maradására van a legkisebb esély, korábban még az sem tűnt biztosnak, hogy a német ezt a szezont végigversenyezheti a csapatnál. Esteban Gutierrez szintén nem lehet nyugodt a jövőjét illetően, hiszen sokan állnak sorba a svájciaknál. A legnagyobb esélyes a jó anyagi háttérrel rendelkező tesztpilóta, Giedo van der Garde lehet, aki szépen beépült a csapatba az idei év során, szponzorai pedig komoly támogatást jelenthetnek a Sauber számára. A svájci pilótahölgy Simona de Silvestro szintén komoly esélyesnek tekinthető, és persze ott van Szergej Szirotkin is, bár azt nem tudni, hogy az ő esetleges ülését biztosító állítólagos orosz pénzügyi csomag valaha is megérkezik-e Hinwilbe. Legutóbb pletykaszinten Felipe Nasr neve merült fel, aki vitathatatlan tehetsége mellett jelentős pénzt hozhat az F1-be, és miután a Williams nem tartott igényt szolgálataira, a Sauber jelenthet számára jó alternatívát. Végül a Ferrari-nevelés Jules Bianchit is meg kell említenünk, aki a Sauber és a maranellóiak jó kapcsolata miatt kaphat esetlegesen lehetőséget, ha előrébb akarják léptetni a Marussiától.

Caterham
A legnagyobb kérdőjelet a leafieldi csapat jelenti, hiszen esetükben jelenleg még azt sem tudni, hogy egyáltalán ott lesznek-e a rajtrácson, és ha igen, akkor milyen néven. Ebben a helyzetben meglehetősen nehéz a versenyzőkkel kapcsolatban akár csak találgatásokba is bocsátkozni. Kamui Kobayashi szénája nem áll jól a csapatnál, és másik versenyző, Marcus Ericsson pedig semmit sem tett le az asztalra, ami indokolná maradását. A hírek szerint még az idén bemutatkozó Roberto Merhi esélyes lehet a csapatnál, s az sem zárható ki, hogy a Red Bull Carlos Sainzt befizeti egy tanulóévre a kiscsapathoz. A további versenyzők, akik esetlegesen szóba jöhetnek: Giedo van der Garde, Will Stevens, Julian Leal, Jolyon Palmer, Nathanael Berthon, Robin Frijns, és a lista talán még itt sem ér véget... Egy dolog biztos, bárki is szeretné megkapni a zöldek autóját, fizetnie kell érte...