Az ausztrál pilóta az idei évben került a Toro Rossótól a Red Bullhoz és jobb teljesítményt nyújt csapattársánál, Sebastian Vettelnél az időmérő edzéseken és a versenyeken. Ricciardo az egyetlen olyan nem Mercedes pilóta, aki futamot tudott nyerni a 2014-es szezon során.
A Red Bull pilótája Kanadában, Magyarországon és Belgiumban állhatott fel a dobogó legfelső fokára, jelenleg a bajnokság harmadik helyét foglalja el 166 ponttal.
"A téli tesztek után tudtam, hogy ez nem a mi szezonunk. Tudtam, hogy kicsivel jobb is lehet, de meglepő volt, hogy Melbourne-ben már a dobogós helyért tudtunk harcolni és a szezon első felében nemcsak egy, hanem három győzelmet tudtunk szerezni. Nagyon hálás vagyok az idei évért, azt hiszem, volt sok versenyem, amelyet nagyon élveztem. Volt néhány csodálatos győzelem, de voltak olyan versenyek is, amikor nem sikerült dobogóra állni, de nagyon jó harcokat vívtam - Bahrein, Hockenheim Monza. Azt hiszem az idei évben a Formula-1 látványos, jó nézni."

A 25 éves pilóta még nem tett le arról, hogy a Mercedes pilótáinak orra elől elvegye a bajnoki címet. Habár az élen álló Nico Rosberggel szemben 72 pont a hátránya, Ricciardo bízik benne, le tudja dolgozni a hátrányát, különösen úgy, hogy a szezonzáró futamon dupla pontokat osztanak.
"Ha előbb sikerül ledolgozni a hátrányt, akkor megteszem, de ha Abu Dhabi-ba 50 pontnál kisebb hátránnyal érkezünk és matematikailag esélyünk van, akkor azt hiszem, az már egy óriási teljesítmény lesz. Nem számít, mi történik, de csodálatos lenne az utolsó versenyre esélyesként elutazni. Ez a cél, de továbbra is versenyről versenyre készülünk."