Augusztus közepe óta bizonytalansággal telik Kobayashi élete, ugyanakkor egy halvány reménysugár folyamatosan ott lebeg előtte. Az egy év kihagyás után Forma-1-be visszatérő japán kálváriája Spában kezdődött, ahol csapata úgy döntött, a háromszoros Le Mans-győztest, André Lotterert ülteti a helyére. A versenyhelyszínre Kobayashi is elutazott, hátha mégis ő kapja meg a lehetőséget, ám ez nem történt meg.
Azután kiderült, a japán leváltása nem csupán egyszeri alkalom volt, két spanyol, Carlos Sainz Jr. és Roberto Merhi bemutatkozása is lehetőségként merült fel Monzában. Merhi került célegyenesbe, de szuperlicensz híján csak a pénteki szabadedzésig jutott. Lotterer nem vállalta el a szereplést, így egészen szürreális úton Kobayashi mégis vezethetett.
A monzai versenyen Kobayashi erősen teljesített, Jules Bianchit és Esteban Gutierrezt is megelőzte, a japán médiának pedig azt nyilatkozta, készül a következő, szingapúri bevetésre. Következő szerdán a távol-keleti miniállamba fog utazni, és ott várja a Caterham döntését, hasonló módon, ahogy Spában tette. "Monza egy egyedi pálya, ezért meglátjuk, hogy fogunk teljesíteni a többi helyszínen" - mondta a nagydíj után.

Szintén Japánból származó források azonban egy új riválisról számolnak be Andrea Caldarelli személyében, aki épp Kobayashi hazai versenyén ülhet a Caterhambe, a Szingapúr után következő Suzukában. A 24 éves olasz mérsékelt formaautós tapasztalattal (és eredményekkel) rendelkezik, jelenleg a japán Super GT sorozat versenyzője. Amikor Lotterer Spában a Caterhambe ült, éppen ő helyettesítette a németet a szintén japán Super Formula szériában. Caldarelli korábban a Toyota és Ferrari F1-eseit tesztelte, és a hírek szerint Caterham új csapatfőnöke, Manfredi Ravetto bizalmát élvezi.