DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 6. hétfő
F1

Spa a bajnok szemével - 50 évvel ezelőttről

A Belga Nagydíj helyszíne, Spa-Franchorchamps a versenynaptár egyik ikonikus eleme, nem véletlenül: már fél évszázaddal ezelőtt is a világbajnokság része volt. Ma a nyári szünet után a versenyzés újraindulásának jelzőköve: az 1964-as szezonban azonban csupán a bajnokság harmadik állomását jelentette.

Annak az évnek a végén a Ferrari versenyzője, a 30 éves John Surtees hódította el a bajnoki címet, az első és máig egyetlen ember, aki motorokkal és autókkal is világbajnok tudott lenni. Surtees az évforduló alkalmából az F1Racing magazinnak idézte fel nyertes szezonját versenyről versenyre - köztük a június 14-i spái nagydíjat is.

 

 



 "A Régi Spa olyan pálya volt, ahol nagyon sok időt töltöttél a gázon állva, és csak ritkán vetted le onnan a lábad. Ez a motoron bosszulta meg magát, ezen a pályán történt, hogy elégett egy dugattyúnk. Azt hiszem, a 3. körben vettem át a vezetést, aztán hamarosan ki kellett állnom, ami bosszantó volt. A befecskendezés bolondozott, és az üzemanyagfolyás szabályzásával is gondjaink voltak."

 

"Kifejezetten élveztem a spái pályát. Nagy rajongója voltam a gyors kanyaroknak, amik az erősségemnek is számítottak. Ha Spában nem volt meg a sebességfölényed, egy ellenfél szélárnyékát akkor is ki lehetett használni, különösen, ha eléggé le voltál maradva. Az egyetlen probléma az eső volt, nagyon könnyen fel lehetett úszni a vízre, főleg az akkori autókkal: nem volt leszorítóerő, nem cseréltünk gumikat. Mégis igazán biztató volt az élen állni, még akkor is, ha nem tartott sokáig"

 

Motorhibája miatt Surtees nem tudta befejezni a futamot, a versenyt Jim Clark nyerte meg a Lotusszal. A Ferrari versenyzőjének egészen a hatodik nagydíjig, a Nürburgringig kellett várnia szezonja első sikerére, amit Monzában tudott megismételni. Az utolsó, mexikói versenyen - a 2015-ben visszatérő pályán - Surtees, Clark és Graham Hill is megnyerhette a bajnoki címet. Surtees csapattársa, Lorenzo Bandini azonban kiforgatta Hillt, Jim Clark motorja pedig az utolsó előtti körben mondta fel a szolgálatot. Surtees a harmadik helyre jött fel, de Hill pontjaival szemben még ez sem lett volna elég a bajnoki címhez - Bandini azonban ismét kiváló szolgálatot tett neki, elengedte őt, Surtees pedig világbajnok lett.

 

John Surtees nem maradt nyeretlen Spában: két évvel később, utolsó ferraris versenyén - összekülönbözött a főnökséggel, és szezon közben hagyta el a csapatot - győzni tudott itt, egy Forma-1-es diadalt is hozzáadott a hat motoros sikerhez, amit a maira kevésbé emlékeztető, 14 kilométeres pályán elért.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: