A múlt héten ismét a Mercedes AMG nagyköveteként dolgoztam, a DTM csapattal Moszkvába látogattam. A futball világbajnokság döntőjét egy hotelben néztem együtt több, mint 100 emberrel, a remek német csapat nyert, majd amikor a világbajnokok visszatértek Berlinbe, a rajongók lelkesen fogadták őket. Remélhetőleg ez vár a Formula-1-re is Hockenheimben.
A Német Nagydíj sokkal régebbi, mint a Formula-1, először 1926-ban rendeztek versenyt Berlinben az Avus pályán, majd a következő évben az újonnan épített Nürburgring látta vendégül az autókat.
Az összes német autóversenyzőhöz hasonlóan én is jól ismerem a Hockenheimringet, a régi vonalvezetést is, 2001-ben ott nyertem utolsó DTM futamom mercedeses csapattársaim, Peter Dumbreck és Bernd Schneider előtt. Csodálatos emlék ez, különösen a futam utáni parti, amelyen minden, a világbajnokságban résztvevő csapat ellátogatott, ez volt a szezonzárás.
A 2002-es átépítést követően a hosszú egyenes, amely az erdőbe vezetett, eltűnt, de szerencsére a Motodrom rész érintetlen maradt. Ezen a részen nagyon fontos a megfelelő beállítás, mert így lehet csak jó tapadást elérni a kanyargós utolsó szektorban. De ugyanakkor Hockenheimben a motorerő is fontos, ha a hajtűkanyar előtt szeretnéd riválisaid megelőzni.

Habár a pálya most már nem olyan gyors, mint az átépítés előtt, de továbbra is megfelelő kompromisszumot kell találni a sebesség és a leszorítóerő között. Ugyanaz a feladat áll a csapatok előtt, mint Silverstone-ban, ezért nagyon meglepődnék, ha a győzelmet nem egy Mercedes pilóta szerezné meg. A Brit Nagydíj után továbbra is Nico Rosberg vezeti a bajnokságot, négy pont az előnye, így nem szabad, hogy újra problémája legyen.
Elmondható, hogy Hockenheim Sebastian Vettel hazai versenye, mivel szülővárosa, Heppenheim fél órás útra fekszik a pályától. Azonban tudja, hogy győzni itt nehéz lesz. A nyári szünet után a Red Bull Racing azonban számos műszaki újítással készül és habár a bajnoki címet szinte biztosan elveszítik, úgy érzem, a csapat célja, hogy a szenvedésen túllépjen. Minden, amit megtanulsz 2014-ben az hasznos lesz 2015-ben.
Nico Hülkenberg számára az idei szezon nagyszerű, habár Silverstone nem volt könnyű neki. De véleményem szerint, köszönhetően a Force India által használt Mercedes erőforrásának elméletileg jó eredményt érhet el, különösen a világbajnokság döntő szakaszában. Ez számára is fontos lenne, már csak a pilótapiac miatt is.
A német pilóták közül Adrian Sutil teljesíti a legnehezebb évet. Talán arra lehetett számítani, hogy a Force India-Sauber váltás előrelépés lesz, de jelenleg a svájci csapat hátránya nagyon jelentős. Ebben a helyzetben a versenyzőnek nem könnyű a megfelelő motivációt megtalálni és jó eredményt elérni. Ez egy ördögi kör, de remélem, hogy Hockenheimben Adrian ki tud ebből lépni.
Egyébként én is hazai versenyemnek tekintem a hockenheimi futamot. Először a 80-as évek végén ültem versenyautóba itt és a pályától sem lakok túl messze. Elméletileg a hétvégén otthon alhatnék, de nem fogom megkockáztatni annak lehetőségét, hogy forgalmi dugóba kerüljek a pályára vezető úton. Szokás szerint egy hotelben leszek, amely körülbelül 15 kilométerre található a pályától. Jobb félni, mint megijedni.
A pályáról a legjobb emlékeim Michael Schumacher négy győzelme 1995-ben, 2002-ben, 2004-ben és 2006-ban. Ezen sikerek mindegyikét megünnepelték, a rajongók csatlakoztak hozzánk, mert a németek nemcsak a futballt szeretik."