A kanadai pilóta F1-es pályafutása mindössze öt éven át húzódott, mégis kitörölhetetlen nyomot hagyott a sport történetében megnyerő személyiségével, agresszív vezetési stílusával, és nagyszerű manővereivel az a 67 futama során, amelynek egy híján mindegyikét a Ferrari színeiben teljesítette.
1978-ban hazai futamán, Montrealban aratta első győzelmét, azon a pályán, amely ma az ő nevét viseli. A következő évben háromszor is a dobogó tetején állt, de a bajnoki cím csapattársához, Jody Scheckterhez került, amelyben a Ferrari csapatutasításainak is volt némi szerepe, a két pilóta ugyanis nem harcolhatott egymással az első kanyar után. 1980-ban az olasz istálló története egyik leggyengébb szezonját teljesítette, majd Villeneuve a következő évben még két győzelmet húzott be Monacóban és Jaramában.
1982-ben komoly rivalizálás vette kezdetét közöttük csapattársával, Didier Pironival, aki Imolában az előzetes megállapodásuk ellenére is megelőzte őt a győzelemért. A feldühödött Villeneuve ekkor megfogadta, hogy soha többé nem beszél Pironival, és ez sajnos így is történt, hiszen a következő futam időmérőjén, Zolderben a kanadai halálos balesetet szenvedett, miután még egyszer a pályára hajtott, hogy megdöntse csapattársa köridejét. Sietségében nekirohant a lassan haladó Jochen Mass March-ának, autója a levegőbe emelkedett, ő maga kirepült belőle, és halálos fej- és nyaksérüléseket szenvedett.
15 évvel később fia, Jacques Villeneuve érte el azt, ami neki már nem adatott meg: elhódította a Formula-1-es világbajnoki címet. Az 1997-es bajnok az F1Racing hasábjain így emlékezett meg apjáról.
"2004-ben vezethettem az egyik Ferrariját Goodwoodban. Különleges tapasztalat volt. Amikor kiszálltam, az járt a fejemben, hogy az F1-es versenyzők akkoriban teljesen őrültek voltak, hogy ekkora kockázatot vállaltak. Egyidejűleg viszont azt is megértettem, miért volt olyan nagy a tisztelet a pilóták között, hiszen ha valaki beleült ezekbe az autókban, az nagyon jól tudta, hogy mire vállalkozik" - írta a kanadai.
"Apámat olyan versenyzőnek tartották, aki mindig a győzelemre törekedett, ahelyett, hogy beérte volna egy harmadik hellyel. De nem tett fel mindent egy lapra, nagyon sokat használta a fejét a versenypályán. Néhány futamon kiváló védekezést is bemutatott, 1981-ben Spanyolországban például 60 körön át hat ellenfelét tartotta maga mögött hibátlanul, miközben sikerült megóvnia a gumikat."
"A pályán kívül is megtalálta az utat a rajongók szívéhez. Nem csak versenyzőként, hanem emberként is tisztelték őt, és csodálták a sport iránti szenvedélyét. A pályafutása ugyan félbeszakadt, de csak idő kérdése lett volna, hogy mikor koronázzák világbajnokká."
