A fiatal Dan Gurney az 1940-es évek végén Kaliforniába költözött szüleivel, itt került kapcsolatba a hot rod-kultúrával, s hamarosan már saját versenyautót épített. A koreai háborúból hazatérve Gurney egyre több energiát fordított versenyzői karrierjére, de hosszú éveknek kellett eltelnie, mire sikerült a kívánt áttörést elérnie. Huszonhat éves korában, 1957 őszén meghívták egy tesztre, ahol Franck Arciero autóját kellett betörnie, melyet egy 4,2 literes Maserati-motor hajtott Ferrari-váltóval és Mistral-karosszériával.
Gurney a teszten jól teljesített, s innentől két évnek sem kellett eltelnie, hogy a Formula-1-ben kössön ki: miután második lett az első riverside-i futamon, amivel felkeltette a Ferrari észak-amerikai importőre, Luigi Chinetti figyelmét, aki elintézte, hogy az 1958-as Le Mans-on már az olaszok gyári csapatában indulhasson az amerikai tehetség. Gurney jól teljesített, így a következő évben már négy Formula-1-es futamon is elindulhatott.
A Ferrari stílusa azonban annyira nem feküdt neki, így hamarosan átigazolt a BRM-hez, akikkel a teljes 1960-as szezonban mindössze egyetlen versenyt tudott befejezni, ráadásul Hollandiában a hanyagul összerakott autója tragédiát okozott: a fék elromlott, Gurney elhagyta a pályát, s autója halálos sérüléseket okozott egy fiatal nézőnek. Az amerikai nem is maradt a csapatnál, az év végén a Porschéhoz igazolt, ahol Jo Bonnier csapattársa lett.
A 1961-es Francia Nagydíjon Gurney közel állt a győzelemhez, de nem akarta az élete első futamát végül megnyerő Giancarlo Baghetti előzési kísérletét blokkolni, mivel veszélyes és sportszerűtlen manővernek tartotta ezt. Egy évvel később viszont már Gurney-é lett az első hely Rouenben, ez a Porsche egyetlen világbajnoki futamgyőzelme, Gurney pedig négy második hely után felért a csúcsra.
A Porsche ennek ellenére kiszállt, Gurney pedig Jack Brabham újonnan alapított csapatához igazolt, ahol három év alatt tíz dobogót (közte 1965-ben egymás után ötöt) és két győzelmet szerzett, melyek közül az első a hamarosan világbajnoki címeket szerző Brabham első futamgyőzelme volt. Gurney a bajnokságot mindhárom Brabhamnél töltött évében az első 6 közt zárta - ahogy 1961 és 1965 közt mindig.
Gurney azért hagyta el a Brabhamet, hogy megvalósítsa régi álmát: egy amerikai autó volánja mögött felvenni a versenyt az európai riválisokkal. Az Anglo American Racers három éven át szerepelt a Formula-1-ben a minden idők egyik legszebb F1-es autójának tartott Eagle Mk1-essel, melynek volánja mögött Gurney Belgiumban győzni tudott 1967-ben, ezzel az F1 történetében máig példátlan módon immár a harmadik konstruktőrnek szerezte meg az első győzelmét.
Ahogy a Porsche esetében történt, az AAR-nek is ez volt az egyetlen sikere, Gurneynek pedig mindössze hét F1-es futam jutott még az Eagle visszavonultatását követően, utoljára az 1970-es Brit Nagydíjon állt rajthoz egy gyári McLaren volánja mögött, ahol a nem sokkal korábban elhunyt csapatalapítót helyettesítette. Ezt követően már csak csapattulajdonosként tevékenykedett.
Dan Gurney kiváló eredményei mellett még egy dologgal hozzájárult az autósport történetéhez, kultúrájához. Az amerikai az 1967-es Le Mans-i 24 óráson minden előrejelzés ellenére váratlan győzelmet aratott A. J. Foyt oldalán, s hogy ezt megünnepelje, sokak meglepetésére felrázta a győztesnek járó pezsgőt, s elkezdte azt szétlocsolni. A pezsgőzés azóta is elengedhetetlen része a futamok utáni eredményhirdetésnek, s bár ezt a legtöbben mára elfelejtették, mindez 47 évvel ezelőtt egy júniusi délutánon kezdődött Le Mans-ban.
