DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 29. szerda
F1

Rosberg révén a Mercedes továbbra is az élen

Nico Rosberg érte el a legjobb köridőt az Ausztrál Nagydíj harmadik szabadedzésén, több mint egy másodperccel végezve Jenson Button és Fernando Alonso előtt. Továbbra is a Mercedes várhatja a legjobb helyzetből az időmérőt, míg a Williamsnél Valtteri Bottasnak rajtbüntetéssel kell számolnia.

A szombati szabadedzésen hamar kiderült, hogy alaptalanok voltak azok a félelmek, miszerint az autók nagy része meghibásodásoktól tartva szándékosan ki is hagyja majd a mostani programot, hogy biztosan működőképes autóval készülhessenek az időmérőre. Ehelyett tipikus szombati gyakorlást láthattunk, amelyen a pilóták 10-20 kört teljesítettek rövid etapjaik során, és csak néhány versenyző ütközött problémákba.

 

A legerősebbnek ezúttal is a Mercedes bizonyult. Először Lewis Hamilton állt a tabella élére a két pilótájuk közül, majd nem sokkal később Nico Rosberg vette át a vezetést, és miután a brit hibázott utolsó gyorskörén, meg is tudta őrizni ezt a pozíciót.

 

A második helyre így nem is Hamilton, hanem a McLarennel Jenson Button érkezett meg, hátránya azonban már 1,4 másodperc volt az első helyhez képest. Mögötte Fernando Alonso végzett, a jobbik Red Bullt pedig Daniel Ricciardo ezúttal is az előkelő 5. pozícióba kormányozta.

 



Három versenyző volt, akik nem teljesítettek mért kört. Romain Grosjean a Lotus motorjának gyújtáskihagyása miatt jutott csupán néhány felvezető körig, míg Valtteri Bottas és Esteban Gutierrez egyaránt váltóhiba miatt töltötték az edzés javát a bokszban. A Williams technikai igazgatója, Pat Symonds a SkySportsnak már meg is erősítette, hogy Bottasnak váltócserére lesz szüksége, ami idén is öt rajthelyes büntetéssel jár.

 

Továbbra is számos vezetői hibát, pályaelhagyást láthattunk, ami bizonyítja, hogy mennyivel nehezebbé vált idén az autók kordában tartása. A kavicságyból is mindenki vissza tudott jönni, és csak a leintés pillanatában Pastor Maldonado volt az, aki a pályán volt kénytelen leparkolni Lotusát.

 

A hőmérséklet valamivel alacsonyabb volt a tegnapihoz képest, és borús idő mellett erős széllel is szembesültek a pilóták. Emellett egyes előrejelzések azt valószínűsítik, hogy a kvalifikációra némi eső is érkezhet a pályára.

 

A szezon első időmérő edzése közép-európai idő szerint 7 órakor veszi kezdetét.

 

Ausztrál Nagydíj - 3. szabadedzés végeredménye:

 

Hely Versenyző Csapat Idő Körök
1 Nico Rosberg Mercedes 1:29.375 15
2 Jenson Button McLaren 1:30.766 20
3

Fernando Alonso

Ferrari 1:30.876 11
4 Lewis Hamilton Mercedes 1:30.919 13
5

Daniel Ricciardo

Red Bull 1:30.970 13
6

Nico Hülkenberg

Force India 1:30.978 16
7 Kimi Räikkönen Ferrari 1:31.156 12
8

Kevin Magnussen

McLaren 1:31.251 22
9 Sergio Perez Force India 1:31.665 17
10 Felipe Massa Williams 1:31.723 20
11 Daniil Kvyat Toro Rosso 1:31.925 17
12

Sebastian Vettel

Red Bull 1:32.255 14
13

Jean-Éric Vergne

Toro Rosso 1:32.417 16
14 Jules Bianchi Marussia 1:34.184 15
15 Adrian Sutil Sauber 1:34.188 16
16

Kamui Kobayashi

Caterham 1:34.413 19
17 Max Chilton Marussia 1:34.717 15
18

Pastor Maldonado

Lotus 1:34.754 15
19

Marcus Ericsson

Caterham 1:36.159 21
20

Valtteri Bottas

Williams ---------- 2
21

Esteban Gutiérrez

Sauber ---------- 2
22

Romain Grosjean

Lotus ---------- 4

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: