A top csapatok célkeresztjében lévő Newey korábban többször is hangot adott annak, hogy nem akarja az egész pályafutását az F1-ben eltölteni, de még mindig élvezi a Red Bullnál folyó munkát, így nem tervezi azt, hogy más csapathoz igazoljon.
"Igen" - válaszolta Newey az Autosport kérdésére, hogy továbbra is a Red Bullnál akar-e maradni. "Élvezetes a munka a csapattal, és az, hogy részt vehettem a Jaguar hamvaiból egy olyan csapat megalkotásában, ahol ma tartunk. Elértünk néhány sikert az elmúlt néhány évben, élvezem a Milton Keynes-i kollégáimmal a munkát, és azt is, ahogyan Christian Hornerrel fejlődik az együttműködésünk. Ez egy nagyszerű utazás. A következő év hatalmas kihívás a szabályok miatt, így ebben a pillanatban teljes mértékben erre összpontosítok."

Newey nem becsüli le az előttük álló, 2014-es szezon kihívását, hiszen a motorok mellett az autókat is jelentős mértékben érintik majd a szabályváltozások. "A jövő évi szabályváltozás nagyon nagy lesz. Az aerodinamikai szabályváltozás, bár nem lesz akkora, mint a 2009-es, így is elég jelentős. Az erőforrásokat érintő változások komolyak, és jelenleg nem világos, hogy lesz-e olyan motorgyártó, aki jelentős előnyre tud szert tenni a másik kettővel szemben. A megbízhatóság is nagy kérdés lesz, az év elején biztosan, ha nem az egész szezonban. A motor elhelyezése a karosszériában pedig nagyon bonyolult kérdés lesz, így bizony nagyon sok a változó."