Sebastian Vettel az Indiai Nagydíj alkalmával biztosította be negyedik világbajnoki címét. Futamokat viszont azóta kezdett el zsinórban nyerni, mióta a Pirelli a nagy nyomás következtében úgy döntött, hogy a tavalyi, kevlár-béléssel ellátott abroncsokhoz tért vissza. A Red Bull hatalmas harcot vívott ezért a döntésért, folyamatosan lobbiztak a 2013-as gumik elvetése mellett, mellyel a Ferrari és a Lotus folyamatos sikereket ért el. Adrian Newey most beismerte, hogy a 2012-es gumik adták meg számukra azt a lökést, mellyel ismét bajnoki címet nyertek. "A tavalyi abroncsok visszatérése egyértelműen segített rajtunk. Az autónk a gyors kanyarokban működik a legjobban, azokban hozza ki magából a csúcsot. A 2013-as gumikkal viszont szenvedtünk ezen a téren. Könnyen roncsolódtak a gyors fordítókban, ezért ezt az előnyünket nem tudtuk érvényesíteni a többi csapat felett" - fogalmazott Newey.

Bár az elmúlt négy év világbajnoki címe mellett Vettel neve áll, a legtöbben úgy gondolják, hogy a mérnökzseni az igazi bajnok. Newey szerint azonban Vettel felnőtt a top Formula-1-es pilóták szintjére. "Egyértelmű tehetség, de korábban sok apró hibát követett el. 2009-ben és 2010-ben valóban lehetett felróni a számlájára kérdéses manővereket és baleseteket. Azt is mondták, hogy nem tud előzni, hiszen folyamatosan legelöl haladt. Ha nem a pole pozícióból indult, nem tudta uralni a futamot és nem volt olyan meggyőző. Ezeket a kritikákat viszont már nem lehet vele egy lapon emlegetni. Már nem követ el gyermeteg hibákat."
Tény, hogy Vettel előtt már csak két cél lebeghet: Juan Manuel Fangio (5 világbajnoki cím) és Michael Schumacher (7 világbajnoki cím) rekordjai.