DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 14. szerda
F1

Alonso számára fontosabb az elismerés, mint a bajnoki címek

Fernando Alonso idén ismét lecsúszott a világbajnoki címről, de elmondása szerint a sikereknél sokkal fontosabb számára a Formula-1-ben, hogy a legjobb csapatok mind elismerik a teljesítményét.

A spanyol 2005-ben és 2006-ban szerzett bajnoki címeket a Renault-val, az azóta eltelt hét szezonban azonban az élmezőny állandó tagjaként is kénytelen volt futamgyőzelmekkel és bajnoki dobogós helyekkel beérni. Most azonban érdekes választ adott azoknak, akik szerint a végső diadalról való folyamatos lecsúszás frusztrálttá tette őt az évek során.

"Számomra az az igazán lényeges, hogy a csapatot boldoggá tegyem, aminek köszönhetően minden hónap végén kifizetnek. Az összes többi dolog ennél már kicsit bonyolultabb, hiszen az ember sohasem járhat mindenkinek a kedvében. Elsősorban azok számára kell megfelelned, akik az étalt adják" - magyarázta a spanyol.

 



Alonso motivációját az tartja magasan, hogy az elmúlt évtized során mindig a legjobb pilóták egyikeként számoltak vele, így a csapatok máig sorban állnak a szolgálataiért.

"Amikor a Renault-t elhagyva a McLarenhez igazoltam, a Renault azt akarta, hogy visszatérjek hozzájuk. Most pedig a McLaren az, aki nyilvánosan beszél arról, hogy szívesen látnának viszont a csapatban. Ez pedig jó jel. Emellett itt a Ferrarinál is kivételes elbánásban részesülök, és lehetséges, hogy még tovább hosszabbítjuk majd a szerződésünket" - mondta a Ferrari pilótája, akinek a neve az elmúlt években is az összes élcsapattal szóba került.

"Ez pedig sokkal boldogabbá tesz, mint bármi más. Hogy azok a csapatok, amelyek láttak engem közelről dolgozni, sohasem ké

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: