Szezonbéli tizedik győzelmével Sebastian Vettel bebiztosította negyedik világbajnoki címét, amivel helyet követelt magának minden idők legnagyobb F1-es pilótái közt. Adrian Newey, aki a Red Bullnál a kezdetektől kivette a részét Vettel sikereiből, úgy véli, a német meg tudott szabadulni azoktól a problémáktól, melyek karrierje első szakaszában még hátráltatták őt:
"A kezdetektől nagyon tehetséges versenyző volt, de olykor kissé nyers, például 2009-ben, most viszont hihetetlenül sokoldalú lett" - mondta Newey. "2009-ben és 2010-ben még alkalmanként kritizálni lehetett őt egy-egy helytelenül felmért szituációért, melyek balesetekhez vezettek. És talán azért is, mert nem tudott előzni, hiszen sokan úgy érezték, hogy ha Vettel nem a pole-ból indul, és nem tudja a kezdettől kontrollálni a versenyt, akkor nem megy annyira jól. De azt hiszem, többé már nem lehet ezeket a szemére vetni, nincs rés a páncélján."

Newey úgy véli, Vettel nem csak a sebességével emelkedik ki, de a visszajelzései is fantasztikusak: "Sok ember kérte tőlem, hogy hasonlítsam össze azokat a versenyzőket, akikkel volt szerencsém együtt dolgozni, ez viszont igazságtalan lenne a részemről. Az egy dolog, ami közös bennük, hogy egyszerre képesek vezetni és az adatokat feldolgozni, s hihetetlenül jól fel tudják idézni a dolgokat, miután kiszálltak az autóból. Azt hiszem, ez azt is jelenti, hogy vezetés közben azt tervezgetik, mit csináljanak ezután. Aztán pedig kiszállnak az autóból, és azt elemzik, hogy mi történik a versenyen. Sebastianon mindig ez látom, az a benyomásom, hogy minden alkalommal, amikor beszáll az autóba, egy kevéssel többet tud, mint legutóbb."