Az indiai Buddh International Circuit versenypályán eddig két futamot rendeztek, de egyik sem volt valami emlékezetes, Sebastian Vettel ugyanis a pole-ból indulva mindkétszer sima győzelmet aratott az indiai pályán. A múltban azonban voltak sokkal klasszikusabb szezonok és futamok, ahol a végeredmény nem mindig mutatta meg a futam valódi izgalmát. Ilyen volt az 1990-es Francia Nagydíj is, ahol Alain Prost nyert a Ferrarival. Mondhatnánk ez csak egyike volt Prost azon 5 győzelmének, amit az 1990-es szezonban szerzett, a valóság és a futam azonban ennél sokkal izgalmasabb volt.

A történelemkönyvek úgy emlékeznek az 1990-es szezonra, mint Ayrton Senna és Alain Prost, illetve a McLaren és a Ferrari csatájára, a Francia Nagydíjon azonban nem sok hiányzott egy nagy és meglepő, a két top csapat számára pedig igencsak bosszantó végeredményhez. A Paul Ricard versenypályán megrendezett 1990-es Francia Nagydíj hétvégéjén nagyon meleg volt, a futam pedig így az abroncsokról és a megfelelő stratégiáról szólt elsősorban. A 80 körös verseny első 27 körében még semmi meglepetés sem volt, a futamot a két McLaren pilóta Gerhard Berger és Senna vezette a Ferraris Nigel Mansell előtt.
A meglepetés azonban ekkor már érett, a rajtrács negyedik helyéről induló Prost ugyanis a Ferrarijával egyre hátrébb és hátrébb került, így végül némi meglepetésre elsőként ki is állt a bokszba új abroncsokért. Majd nem sokkal később a két McLaren is követte a franciát, a wokingiak kerékcseréje azonban katasztrofálisra sikeredett, Bergernek 13 másodpercbe telt a művelet végrehajtása, míg Senna ennél is több időt vesztegetett el a bokszban, így pedig mindketten hátrább kerültek a mezőnyben.

A futamot azonban ekkor már a két Japán szponzorok által futtatott Judd motoros Leyton House autó vezette, az olasz Ivan Capellivel és a brazil Mauricio Gugelminnel a volánnál, míg mögöttük Prost loholt a Ferrarival. De vajon Capelli és Gugelmin mikor cseréltek kereket?
Ahogy azonban a körök teltek egyre világosabbá vált, hogy Capelli és Gugelmin nem cseréltek kereket. De vajon Prost el tudja e kapni őket? Prost végül megelőzte Gugelmint, aki nem sokkal később motorhiba miatt ki is esett a versenyből, de Capelli az egyre kopottabb abroncsokon is megnyugtató előnnyel vezette a futamot és már csak 3 kör volt hátra. Az Adrian Newey által tervezett Leyton House CG901-es azonban az olajpumpa törése miatt lassulni kezdett, így Capelli Prost mögött végül csak a 2. helyen ért célba. A kis költségvetésű Leyton House így elbukott a nagy lehetőség kapujában, Newey azonban egy évvel később a Williamsnél az FW14-essel sikerre vitte azt a dizájn koncepciót, amit a Leyton House-nál kezdett el, miközben a kis Leyton House istálló az 1991-es szezon végén örökre eltűnt a Formula-1 mezőnyéből.
Ivan Capelli
"¢ Sületett: 1963. május 24-én Milánóban
"¢ Nagydíjak száma: 93
"¢ Csapatok: Tyrrell, AGS, Leyton House, Ferrari, Jordan
"¢ Futamgyőzelmek: 0
"¢ Legjobb eredmény: 2. hely az 1988-as Portugál és az 1990-es Francia Nagydíjon
"¢ Világbajnoki pontok: 31