DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 13. kedd
F1

Grosjean kis híján újabb motorhiba áldozata lett

Romain Grosjean maga sem hiszi el, hogy 14 helyet javítva sikerült felkapaszkodnia a dobogóra, miközben egy technikai meghibásodáshoz is közel járt. Kimi Raikkönen csalódott a 7. hellyel, miután a verseny elején a fékek, a végén pedig a gumik fogytak el autóján.

Kimi Raikkönen: Az első húsz kört szinte fékek nélkül teljesítettem, mivel nagyon túlmelegedtek minden alkalommal, amikor közel kerültem valakihez, így elvesztették az erejüket. A verseny vége felé a gumijaim is elfogytak, így ez egy elég kiábrándító nap volt. Tudtam, hogy a gumik gyorsan elveszíthetik a tapadásukat, de igazából semmit nem vesztettünk, mert ha eleve eggyel több kiállással tervezünk, akkor is itt végeztünk volna. Ezúttal nem vált be.

Romain Grosjean: Ha bárki azt mondja nekem tegnap, hogy a dobogón fogok végezni, őrültnek néztem volna. Már a kezdetektől fogva jól ment az autó a lágy gumikon, és már ekkor is jó helyzetben voltunk, majd a közepesek felhelyezését követően szinte szárnyaltam. Elég sok időt veszítettem Gutierrez mögött, ami nélkül talán a második helyért is harcolhattunk volna, de végül így is sikerült jól felzárkóznunk. Amikor 27 körrel a vége előtt láttam, hogy a 4. helyen állok Massa előtt, tudtam, hogy szoros lesz közöttünk a csata, hiszen nekem vigyáznom kellett a gumikra, ráadásul a motorral is gondunk akadt, ami tovább bonyolította a helyzetet. Az utolsó körökben Kimi nagyon szenvedett a gumijaival, így meg tudtam előzni, és ahhoz is volt még elég tempóm, hogy magam mögött tartsam Felipét. A verseny előtti előrejelzésünk azt mondta, hogy ha jó rajtot fogunk és mindent tökéletesen csinálunk, legfeljebb a 4. helyig juthatunk. Végül egészen elképesztő eredmény született.  



Eric Boullier: Eseménydús hétvége volt. Végül szépen dolgozott a csapat, és Romain is remekül teljesített, aki előtt kemény feladat állt, mivel hosszú időn át életben kellett tartania a gumikat. Emellett a motorra is vigyáznia kellett, de végig gyors volt, így nagyszerű jutalom számára ez a dobogó. Kár, hogy Kimi autóján nem tartottak ki elég hosszú ideig a gumik, hiszen egy 3. és 4. hely jól jött volna számunkra a konstruktőri bajnokságban. Azonban a szezon végéig harcolni fogunk, és remélhetőleg sikerül majd fejfájást okoznunk a többi csapatnak. Gratulálunk Sebastian Vettelnek és a Red Bullnak a mai címszerzésekhez, és emellett ígérjük, hogy 2014-ben nehezebb feladat elé állítjuk őket.


Alan Permane, pályamérnök: Mindkét pilótánk fantasztikus versenyt teljesített, még ha a stratégia nem is vált be végül Kiminél. Eredetileg két kiállást terveztünk vele, de változtattunk a stratégián, miután túl sok időt veszített Nico [Hülkenberg] mögött. Sajnos a gumik nem tartottak ki elég sokáig, így végül még egy kiállást kellett tennie friss abroncsokért. Romain ismét nagyszerűen vezetett, és a stratégáink is remek döntéseket hoztak, amelyeknek köszönhetően a 17. helyről a 3-ig jutott fel. Romain motorjának pneumatikus rendszerébe túl sok levegő jutott, ami aggodalmat keltett, így minden trükköt be kellett vetnünk annak érdekében, hogy elkerüljük a szingapúrihoz hasonló kiesést. összességében szép eredményt értünk el ma.


Ricardo Penteado, Renault Sport F1 Team: A leintésig kemény verseny zajlott ma, amelynek végeredménye nagy megkönnyebbülést jelentett. Romain nagyszerű munkát végzett a dobogó elérésével, különösen a pneumatikus rendszer problémájának tudatában. Sajnos hasonló meghibásodás történt, mint Szingapúrban, amit ezúttal ugyan sikerült megoldanunk, de mindenképpen utána kell még néznünk az ügynek Abu Dhabi előtt. Emellett nagy gratuláció illeti a Red Bullt is, akik újabb bajnoki címet szereztek a Renault-nak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: