Az elmúlt napok egyik meglepetése volt, hogy a Toro Rosso a fiatal orosz Danyiil Kvjatot választotta Jean-Eric Vergne társának a 2014-es szezonra.
"Egy kicsit meglepett, őszintén úgy gondoltam, hogy Antonio Felix da Costát választják majd" - nyilatkozta Brundle a Sky Sportnak. "Ez nagy falat lesz egy fiatalnak, de nem hiszem azt, hogy a pénz miatt történt volna, mert Kyjat a GP3-ban is gyors volt. Láttuk, hogy egy év tesztelést követően Valtteri Bottas is be tudott illeszkedni az F1-be a GP3-ból, és ezt Kimi Raikkönen és Ayrton Senna is megcsinálta a Formula-3-ból, tehát meg lehet csinálni. A pilótapiac maradék része - eltekintve a top pilótáktól - azonban még sohasem volt ennyire bizonytalan helyzetben az év ezen szakaszában. Nagyon sok tapasztalt pilóta van ugyanis, akik bizonytalanok és nem tudják még, hogy hol is fognak vezetni jövőre."

A bizonytalanok táborának az élén Brundle szerint Nico Hülkenberg és Felipe Massa áll. "Nem tudom elhinni, hogy Hülkenberg végül ne kapjon egy versenyképes autót, és nem tudom, hogy a McLaren miért is nem akarja őt, talán ők előre, két vagy három évre is előre gondolkodnak a pilótákkal kapcsolatban a motorpartner és a szponzorok érdekében, így nem a jelenlegi helyzetet figyelik. Számomra azonban Hülkenberg teljes mértékben egy sztár, akinek egy top autóban lenne a helye. Ami pedig Felipe Massát illeti, ő még mindig azt gondolja, hogy van még benne néhány év. És én is szívesen látnám őt a Williamsben, de akár a Force India és a Lotus is számításba jöhet. Ezek a csapatok azonban a pénzügyi problémáikat is próbálják megoldani, és vannak bizonyos bevételi elképzeléseik is a jövő évvel kapcsolatban, ez az oka annak, amiért a pilótapiac ennyire a feje tetejére állt. Az autókat érintő jelentős, 2014-es szabályváltozások miatt azonban a tapasztalat és a pilóták kiválósága fontosabb lesz, így egy olyan pilóta, mint Massa, különösen, ha még némi pénzt is fel tud ajánlani, vonzó lehet - de akkor mi lesz Maldonadóval és a pénzével? És mi lesz Bottasszal? Ezért bizony lesz néhány jó pilóta, aki csalódni fog a következő szezonnal kapcsolatban."